Brexit, Dexit?

„Ever closer union – A Lisszaboni szerződés e sokat hivatkozott mondata maga a globalista program, ami leginkább az euró(adósság)zónán keresztül halad a megvalósítás irányába. Az eurózóna adóssága egy olyan béklyó, amely minden szerzősénél erősebben köti össze a hitelező és az adós országokat. Ahogy Marine Le Pen (2017) és Matteo Salvini (2019) valódi megbuktatását is az euróból való potenciális kilépés felvetése okozta, úgy a német AfD is a tűzzel játszik, amikor népszavazást javasol Németország uniós és ezzel eurózóna tagságáról.

Nézzük előbb a Dexit népszavazás felvetésének politikai kommunikációs vetületét, mert az egyszerűbb. A mélyrepülésben lévő berlini jelzőlámpa-koalíció pártjai a Soros-hálózat által is finanszírozott Correctiv »oknyomozására« hivatkozva látványosan felháborodtak azon, hogy néhány AfD-politikus és szakértő borgőzös hangulatában a remigráció megvalósíthatóságát firtatta. Ez akár nem német származású német állampolgárok deportálását is jelentené, ami ellen könnyű mozgósítani a vörös-zöld kormányok nagyvonalú honosítási politikája révén »németté« vált nagyvárosi rétegeket. A hathatós állami és szakszervezeti hátszéllel rendezett AfD-ellenes tüntetések régen látott tömegeket visznek az utcára, ami átalakítja a mainstream média híreit. Kevesebb szó esik a gázkazánok és dízelautók betiltásáról, a rekordmagas adókról és az ipar elvándorlásáról.

Persze az AfD-t sem kell félteni! Női társelnökük (Alice Weidl) egy interjúban felvetette, hogy kormányra kerülésük esetén népszavazást tartanának Németország uniós tagságáról. Szerinte pártja legkésőbb 2029-re kikerül a politikai karanténból, kormányra jut, és akkor kezdeményezni fogja a Dexit-népszavazást. 

Az EU legnagyobb gazdaságaként Németország garantálja a közös valuta értékének 26 százalékát, a Dexit az euró alól húzná ki a szőnyeget, ezért a jelenlegi politikai-hatalmi viszonyok között elképzelhetetlen. Persze sok minden változik, így a német gazdaság ereje is, amely a Világbank becslése szerint 2030-ra Oroszország mögött már csak az ötödik lesz, és az egyetlen nyugat-európai a top tízben. Az is új, hogy a német alsó középosztály után immáron a gazdák, fuvarozók, vendéglősök és a teherviselő réteg nem állami alkalmazott része is rádöbbent arra, hogy a helyzet csak rosszabb lesz és a jelenlegi politikai viszonyok között esély sincsen a javulásra.

Brüsszel pont ezért erőlteti a »Hamilton-pillanatot« és szeretne minél több uniós hitelt felvetetni a tagországokkal. A képlet egyszerű: minél nagyobb a »közös« adósság, annál több »közös« bevételre van szükség, amely – például CO2-kvóta, tranzakciós illeték, vagy a digitális platformok adója formájában – a tagállami parlamentek alkalmankénti hozzájárulása nélkül, automatikusan folyna be a brüsszeli kasszába.”

***

Nyitókép: Bernd Weißbrod/picture alliance via Getty Images