Az Iszlám Állam vállalta magára az iráni robbantásos merényletet

2024. január 04. 19:07

A szunnita terrorszervezet óva intette a Hamászt a síitákkal való együttműködéstől.

2024. január 04. 19:07

Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára az iráni Kermán temetőjében, az amerikai dróntámadásban 2020-ban megölt Kászem Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda néhai vezetője sírjánál szerdán elkövetett robbantásos merényletet, amelyben legkevesebb nyolcvannégyen meghaltak és közel háromszázan megsebesültek.

A szunnita muszlim terrorszervezet a Telegram üzenetküldő alkalmazásban hozta nyilvánosságra csütörtökön a közleményét, amelyben az áll, hogy a szervezet két tagja hozta működésbe az összegyűlt tömegben a derekára erősített robbanóövet. Az Iszlám Állam emellett csütörtökön globális támadásokra szólított fel zsidók és keresztények ellen a Gázai övezetben folyó izraeli hadjárat miatt. „Iszlám oroszlánjai, vadásszatok prédára a zsidók, keresztények és a szövetségeseik között az Egyesült Államok, Európa és a világ utcáin és útjain” – jelentette ki a dzsihadista szervezet szóvivője, Abu Hudaifa el-Anszári egy hangfelvételen.

Először a könnyebb célpontokra csapjatok le

a nehezek előtt, a polgári célpontokra a katonaiak előtt, és vallási célpontokra, mint elsősorban a zsinagógák és templomok, mert ez gyógyítja a szívet és és jelzi, hogy csata folyik. A mi háborúnk vallásháború”.

A harminchárom perces felvételen, amelyet dzsihadista propagandaportálokon tettek közzé, a szunnita iszlamista vezető óvta a Hamász iszlamista palesztin mozgalmat a síita szervezetekkel való együttműködéstől. A libanoni síita Hezbollah fegyveres mozgalmat a szunnita Hamász szövetségesének tekintik. Az Iszlám Állam eretnekeknek tekinti a síitákat.

Az Iszlám Állam az elmúlt években jelentős területi veszteségeket és katonai vereségeket szenvedett el a nyugati haderőkkel szemben Szíriában és a szomszédos Irakban. Ennek ellenére időnként mindkét országban végrehajt támadásokat. Az ENSZ Biztosági Tanácsa csütörtökön közleményben ítélte el a kermáni merényletet. „A Biztonsági Tanács tagjai hangsúlyozzák: felelősségre kell vonni és bíróság elé kell állítani ezen elítélendő terrorcselekmények elkövetőit, szervezőit, pénzelőit és szponzorait” –olvasható a közleményben.

(MTI)

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Sare Tajalli / ISNA / AFP

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
levi87
2024. január 05. 09:53
Iszlám állam mögött az usa és Izrael áll.
rockercicc
2024. január 05. 00:02
Egyik hulladék írtja a másikat. Ha az összes eltűnne a föld színéről az lenne a legjobb!
esvany-0
2024. január 04. 21:42
Iszlám Állam = CIA fiókszervezet
clark
2024. január 04. 20:26
Az Iszlám Állam? Azaz maga a nagy USA???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!