Putyin megint nem fog annak örülni, amit Kadirov tett

2023. december 09. 06:27

Kadirovék alapítványa nyugati autókat vásárol, ez pedig nem tetszik a moszkvai vezetésnek.

2023. december 09. 06:27
Nagy Gábor
Nagy Gábor

Vlagyimir Putyin orosz elnök és a moszkvai kabinet évek óta próbálja rávenni állami hivatalnokait arra, hogy orosz anyaföldre kizárólag Oroszországban gyártott, összeszerelt járműveket vásároljanak, használjanak. Putyinék minden jószándéka ellenére nehézkesen működik az orosz ipar védelme érdekében kiötlött ajánlás, ezért az elnök szeptemberben aláírt egy rendeletet, amely szerint az állami autóflották megújítása kizárólag orosz gyártású, illetve olyan kínai gépjárművekkel történhet, amiknek van összeszerelő üzeme Oroszországban – nem pedig szürkeimportból, Örményországból, Fehéroroszországból és Kazahsztánból származó BMW-kel, Mercedes-Benzekkel, Land Roverekkel, írta meg a Totalcar.hu. A portál egy korábbi cikkében arra is kitért, hogy emiatt igencsak megdrágultak az új Ladák, Moszkvicsok.

Az Orosz Föderációhoz tartozó Csecsenföld vezetője, Razman Kadirov viszont nem tett eleget a központi akaratnak, a csecsen belügyi tárca kettő darab Mercedes G 63 AMG terepjárót és 33 darab kínai Haval f77 típusú hobbiterepjárót (SUV) kapott az Akhmad Kadirov Alapítványon keresztül. Mint azt a szakportál írja, a Haval orosz autónak számít, mivel a kínai cégnek van egy összeszerelő üzeme Tulában. (Eközben egyes Ladák, új Moszkvicsok teljes egészében Kínában készülnek, Oroszországban csupán az emblémájukat cserélik át.) Hogy mennyire renitens Kadirov, jól jelzi, 2021-ben az alapítvány három sportolónak is kiutalt egy-egy Mercedes GLE-t; tavaly egy tucat C-osztályt adtak át a csecsen rendőrségnek, valamint 20 darab Mercedes SUV-t kaptak bizalmi emberek; egy hónappal ezelőtt pedig összesen 36 darab amerikai GMC pickupot és Cadillac Escaladet kaptak a csecsen biztonsági erők vezetői.

Nyitókép: Hamad AL-KAABI / UAE PRESIDENTIAL COURT / AFP


 

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
petya-806
2023. december 10. 11:17
"Jó nekem a Trabant, nem kell Cadillac." (Hobo Blues Band)
Kormánypárti2
2023. december 10. 07:54
"irta meg a Totalcar.hu. " Na az a kabaré szint (sas kabaré) amikor az autós magazin politizál. :))) :(((
Intel
2023. december 10. 07:19
Nyomtató lónak ne kösd be a száját! Kadirov féken tartja a radikalizálódásra hajlamos csecsen mohamedánokat.
Kanmacska
2023. december 09. 18:17
Na, így már könnyen nyernek az ukránok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!