Az ukránok megtalálták Putyinék Achilles-sarkát, jöhet az áttörés?
Oroszország már képtelen olajat exportálni.
A Képviselőház republikánus elnöke nem kertelt.
A Képviselőház
nem szavazza meg az Ukrajna számára kért forrásokat, amennyiben a Biden-kormányzat nem hoz átfogó reformokat az amerikai bevándorlási szabályokban
– áll a testület alsóházi elnökének Joe Biden elnök számára küldött levelében. Mike Johnson kedden megjelent levele úgy fogalmaz, hogy az ukrán segély „az országunk határbiztonsági törvényeiben hozott változtatások életbe léptetésétől függ”.
A republikánus politikus azt is világossá tette, hogy
átláthatóságot vár el az ukrajnai támogatásokat illetően a kormányzattól.
„Az amerikai embereknek válaszokat kell kapniuk a többször megismételt kérdéseikre, ide értve a kormányzat stratégiáját Ukrajnával kapcsolatban, világosan meghatározott, kézzelfogható célok tekintetében” – fogalmazott Mike Johnson, aki átláthatóságot és elszámoltathatóságot vár el az amerikai adófizetők pénzének ukrajnai felhasználásával kapcsolatban, valamint tájékoztatást a Biden-kormányzattól arra nézve, hogy milyen pontos erőforrásokat igényel a győzelem és a fenntartható béke Ukrajnában.
Mike Johnson levele válasz a Fehér Ház hivatalából hétfőn küldött felszólításra, amelyet Shalanda Young, az igazgatási és költségvetési hivatal igazgatója jegyzett, és amelyben arra sürgette a Kongresszust, hogy gyorsan szavazza meg az elnök által Ukrajna számára kért költségvetési kiegészítést. Az elnöki hivatal költségvetési irodáját vezető Shalanda Young sürgősnek nevezte a Kongresszus lépését, mert – mint felhívta rá a figyelmet – az év végén elfogy a korábban jóváhagyott keret.
A levél szerint
az Egyesült Államok törvényhozása eddig már mintegy 111 milliárd dollárt (mintegy 40 ezer milliárd forintot) hagyott jóvá Ukrajna számára.
A levél szerint további pénzre van szükség, és úgy fogalmaz, hogy „ha a segítségnyújtás leáll, akkor az jelentős problémákat okoz majd Ukrajna számára”.
A Fehér Ház többi között azzal érvel, hogy az ukrán katonai támogatás számottevő amerikai gazdasági haszonnal is jár, ugyanis segít élénkíteni az amerikai hadiipart.
A levél szerint az elnök által Ukrajna számára kért több, mint 61 milliárd dollárból 50 milliárd az amerikai gazdaságot ösztönözné. Joe Biden elnök ősszel összesen 106 milliárd dolláros költségvetési kiegészítés elfogadását kérte a Kongresszustól, amelyben egy csomagként szerepel az Ukrajna, Izrael, a határőrizet és egyéb célok támogatására szolgáló keret.
(MTI)
Nyitókép: Celal Gunes / ANADOLU / Anadolu via AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Ugyanis ha korrupt lenne, akkor szerinte nem áramlana pénz Ukrajnába.
„Ha kibújtál a behívó alól, akkor szándékosan menekültél el. Akkor nincs jogod azt mondani, hogy ukrán vagy” – fogalmazott Viktor Andrusiv.
Andrej Belouszov szerint az ukrán hadsereg megelőzése érdekében új hadműveleti módszereket kell gyakorolni.