Akárhogy nézem, többet kaptunk most Brüsszelben, mint amennyit adtunk – Emmanuel Macron meg jó firma, tartja a szavát

„Lehet nagyon kritizálni Orbán különböző cselekedeteit, de a reformokkal kapcsolatban akkor is korrektnek kell lennünk.” Didier Reynders igazságügyi biztos szavai csengenek a fülemben csütörtök délutánról, ahogy az ukrán csatlakozási döntés után a tanácsi kantinban lapátolom a Brüsszel ízű kilenceurós tintahalkarikákat.

Tegnapelőtt az Európai Bizottság felszabadított 10,2 milliárd eurót Magyarország számára; ez a legnagyobb kupac az uniós pénzeinkből. Szemfüles kollégák kiszúrták: a legutolsó törvénymódosítás, ami alapján ezt a pénzt végül csak ideadta Brüsszel, januári hatálybalépéssel szerepelt a Magyar Közlönyben. A Parlament részben ezért nyüszített is miatta ennyire.

Apróbb procedurális formaságok felett emiatt könnyedén elsiklottak. Gondolhatjuk persze úgy, hogy ebben semmi szerepe nem volt az elmúlt hetekben felvett kemény magyar tárgyalási pozíciónak, vagy Orbán Viktor tárgyalásainak, s hogy az Európai Tanács elnökével Budapesten, Olaf Scholzcal Berlinben és Emmanuel Macronnal Párizsban mindez szóba sem került, csak a törvény betűjét követte az óh, de jogállami Bizottság –

Nagyon bíznunk kellene az Európai Bizottságban ahhoz, hogy így gondoljuk. Nyitva hagyom, hogy van-e okunk erre.

Ukrajnának szintén eszméletlenül sietős volt meghozni azt a két törvényt – a kisebbségekkel kapcsolatos, papíron mindent orvosló salátát és a korrupcióellenest – az EU-csúcs előtti utolsó két hétben. Gondolhatjuk persze úgy, hogy a fent nevezett vezetőknek vagy a miniszterelnök által az elmúlt hetekben felvett kemény magyar tárgyalási pozícióknak ehhez mind semmi közük, s az egész oka csupán az ukránok szövetségesire cserződött jóakarata. De miért gondolnánk így, ugyan.

Lehet nagyon kritizálni Ukrajna különböző cselekedeteit, de a reformokkal kapcsolatban korrektnek kell lennünk. Legalább annyira korrektnek, amennyire velünk volt az Európai Bizottság. Ez nem túl magas léc: az Európai Bizottság megnyitott tegnap egy igen nagy átmérőjű pénzcsapot azzal, hogy amíg az igazságügyi reform törvényei a helyükön vannak, nyitva is marad. Magyarország pedig ma megnyitott egy ajtót Ukrajna előtt azzal, hogy amíg az ország betartja a saját kisebbségvédelmi törvényét, nyitva is marad.

Magyarország kapott egy igen tekintélyes koffernyi pénzt; Ukrajna lehetőséget jó néhány évnyi kínkeserves tárgyalásra, amit – mint azt Orbán Balázs este elmondta – körülbelül hetven helyen tudunk szükség esetén megakasztani.

Amit az ember megbeszél vele, úgy lesz. Állja a szavát.

Ilyen egy seízűségében jóízű uniós kompromisszum, mint a régi, még kevésbé bolond időkben:

Magyarország a forrásokat, amik járnak neki, a kárpátaljai magyarok jogait, és az elképzelhető legnagyobb távolságot egy olyan döntéstől, amihez nem adná a nevét. Az EU nagy tagállamainak vezetői annak a boldog tudatát, hogy az Uniót azért még mindig ők vezetik legszuverénebb pillanataikban. Ukrajna meg egy kis vitamintablettányi motivációt, amire a hibátlan nyugati stratégiának köszönhetően egészen szánalmas fronthelyzetben bizonyára igen nagy szüksége van. 

Ennél sokkal többre nem jó a mai döntés; hogy önmagában a tárgyalások megkezdése mennyit ér, arról meg lehet kérdezni a montenegróiakat és a törököket.

Hogy volt-e egy másodpercig is esély arra, hogy Ukrajna csatlakozási tárgyalásainak megindítását tényleg megakadályozzuk? Nem tudom.

amely minden mérce szerint jelentősen kevésbé kaotikus szamárfészek úgy Ukrajnánál, mint Moldovánál. Ehhez képest a magyar eredmény – egy hatalmas zsák pénz és rengeteg kisebbségi jog egy nemzeti érdeket közvetlenül nem sértő engedményért – finoman szólva tekintélyes dolog.

Merthogy az ukrán csatlakozási tárgyalások megkezdése azok után, hogy Ukrajna kisebbségügyben a 2010-es elejének fideszes törvénygyárára emlékeztető soványmalac-vágtában rendezte adósságát, a kárpátaljai magyarok jogai pedig Schink István munkácsi iskolaigazgatóval együtt a helyükön vannak, nem közvetlen, éles sérelme a nemzeti érdeknek. Ez már nem a magyarokat elnyomó Ukrajna ajnározása.

Gyomortáji diszkomfortot okoz Magyarországnak, nem artériás vérzést. Azaz 26 másik ország hajthatatlan ellenkezésének tudatában vállalható.

Ne felejtsük a magyar EU-s politika egyik sarokkövét, a minimumot, amit a szövetségeseinkkel szemben vállaltunk: a vétó nevű atombombát teljesen egymagunkban csak akkor használjuk, amikor közvetlen magyar érdek forog veszélyben.

Így tettünk minden szankciós csomagnál, és így tettünk most is. Mert nem Európát gyengítő putyinista ellenségek vagyunk, hanem Európáért haragvó szövetségesek. Egyék hát meg kedves barátaink, amit főztek. A mi saját kis világunkban elég örömöt ad az anyaországi magyarok végestelen-végre megérkező pénze, meg a kárpátaljaiak visszatért jogai. „Korrektnek kell lenni.” Ezt adja és ezt is kéri karácsonyra az Európai Unió, mert nem adhat és nem is kérhet mást, mint mi lényege:

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán