Végre lépett Bajorország: betiltottak egy antiszemita palesztin szlogent

2023. november 10. 21:28

„A folyótól a tengerig” szlogen burkoltan Izrael állam eltörlését jelenti.

2023. november 10. 21:28

Bajorország német tartományban betiltották a palesztinpárti tüntetések alkalmával gyakran elhangzó „A folyótól a tengerig” szlogent – közölte pénteken a müncheni főügyészség hivatala.

A szabályozás a német belügyminisztérium döntését követi, amellyel betiltották a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezetet, és feloszlatták a Samidoun palesztin szervezetet az Izrael elleni október 7-i támadás nyomán. A tiltó rendelkezés értelmében büntetőeljárás indítható függetlenül attól, hogy az Izrael-ellenes szlogen németül vagy más nyelven hangzik-e el.

A bajor rendelkezés csak az adott tartományra érvényes, és hasonló büntetéseket von maga után, mint a horogkereszt

vagy a náci szlogenek használata, amelyet három évig terjedő börtönnel vagy pénzbírsággal sújthatnak. Augusztusban a berlini közigazgatási bíróság még úgy foglalat állást, hogy a szlogen alkalmazása önmagában nem testesít meg vétséget.

A folyótól a tengerig” kifejezés még az 1960-as évekből származik és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) használta arra,

hogy kifejezze kitűzött célját Palesztina felszabadítására a Jordán-folyótól a Földközi-tengerig, vagyis más szavakkal Izrael állam eltörlését értette ez alatt.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

A nyitókép illusztráció. Fotó: BERND THISSEN / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Chardonnay99
2023. november 11. 12:37
Júdeai Nemzeti Front: Most megmutattuk nekik!
Ninini
2023. november 11. 08:14
Egy szlogent. Ahétszázát. Ez már valami.
survivor
2023. november 11. 07:05
A Levante szabad lesz..
survivor
2023. november 11. 07:04
Szemiták a máltaiak, az etióp es sok ókori kihalt nép pld . punok is.de volt 5-6 nep is..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!