Ukrán jogállam: közel 10 év után lezárult a vizsgálat a Majdan-tüntetők agyonlövése ügyében

2023. október 04. 20:41

2014. február 20-án 67 civil vesztette életét, közel ezren sérültek meg.

2023. október 04. 20:41

Az ukrán Állami Nyomozóiroda (DBR) befejezte a nyomozást a 2014-es kijevi Majdan-tüntetések szétverése és tüntetők agyonlövése ügyében, az ukrán főügyészi hivatal pedig ennek nyomán 

vádiratot terjesztett a bíróság elé Viktor Janukovics akkori elnök és több magas rangú volt tisztségviselő ellen 

– közölte honlapján a DBR és a főügyészség szerdán. Janukovicson kívül az ügyészség vádat emelt többek mellett Vitalij Zaharcsenko volt belügyminiszter, Olekszandr Jakimenko, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) akkori főnöke, Pavlo Lebegyev volt védelmi miniszter és Szerhij Kuszjuk, az azóta feloszlatott Berkut rohamrendőri osztag vezetője ellen. A nyomozóiroda közleménye szerint megállapítást nyert, hogy ezek a tisztségviselők 2014. február 18-án és 20-án 

megalapozott indok nélkül és a hatályos jogszabályok normáit megsértve hozták meg a döntéseket, 

amelyekkel engedélyezték a rendészeti szervek tagjainak különleges eszközök, katonai felszerelések, lőfegyverek használatát a demonstrálók erőszakos feloszlatása, valamint a tüntetések végleges leállítása érdekében. 

 „Terrorellenes művelet”

Az említett tisztségviselők „terrorellenes művelet” címén támadást szerveztek a kijevi főtéren, a Majdanon tüntetők ellen, majd február 20. reggelén elrendelték a demonstrálók lelövését. 

Ezt hivatali hatáskörük túllépésével, minden jogalap nélkül tették” 

– szögezte le a DBR. A nyomozók kiemelték: az exállamfő és a bűnüldöző szervek volt vezetőinek ezen lépései sok áldozatot követeltek Kijev központjában a tüntetők körében, egy nap alatt 67 civil halálát okozták, továbbá 887 civil és 132 rendőr sérült meg. Több mint 16 millió hrivnya összegű vagyoni kár keletkezett.

(MTI)

Nyitókép: Facebook

 

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Beszélgető
2023. október 05. 04:36
Amit akkor és azóta művelnek a náci kutyák, örülnének ha csak 16 millió hrivnya lenne a napi kára az országnak. Nyúland, meg a többi felbujtó tönkre tett egy országot
Unknown
2023. október 05. 03:37
Jogállam!
Obsitos Technikus
2023. október 04. 23:57
Bohócállam.
Bell & Sebastian
2023. október 04. 22:50
Indoklás? Aki először ment ki a teremből, mindig az fingott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!