Történész: Ha robban a Közel-Kelet, melyik lesz a legfontosabb az USA számára? Ukrajna, Izrael, vagy Tajvan?

2023. október 27. 07:36

Veszprémy László Bernát szerint egyre kilátástalanabb a kontinens nyugati felén élő zsidóság helyzete.

2023. október 27. 07:36

Európa-szerte minden nap tucatjával történnek zsidóellenes atrocitások, az elkövetők között felülreprezentáltak a migrációs hátterű elkövetők – nyilatkozta az Indexnek adott interjúban Veszprémy László Bernát,  a Corvinák főszerkesztője. 

Veszprémy ugyanakkor kiemelte, hogy a szélsőjobboldali erőszakost sem szabad  lekicsinyelni, mivel a szélsőjobboldali terrorizmus is megerősödhet, főleg a tömeges bevándorlás miatt. „Ők majd megtámadhatnak zsidókat és muszlimokat egyaránt” – fogalmazott. Hozzátette,

Nyugat- és Észak-Európa ijesztő ütemben halad egy véres polgárháború felé”,

és nem látja jelét, hogy még meg lehetne fordítani a folyamatokat. 

A jelenlegi helyzet az izraeli belpolitikára is komoly hatással van, jelenleg a belpolitika megszűnt az országban, mivel a politikai ellentétek megszűntek, „mindenki a háborúra koncentrál”. Egységkormány jött létre, amely arra is jó, hogy Netanjahu megossza a felelősséget, de az is lehetséges, hogy 

Netanjahu éppen most építi fel utódját, akaratlanul”

– magyarázta Veszprémy. 

Netanjahu viszont hivatkozhat arra, hogy 2005-ben még pénzügyminiszterként ellenezte a Gázából való kivonulást. Vagyis ő ezt előre megmondta – magyarázta Veszprémy, de hozzátette más is hivatkozhat éleslátására, például a már említett Avigdor Liberman,  egy korábbi túszcseréjekor megmondta: ezt a Hamász a jövőben arra használhatja, hogy még több izraelit raboljon el. „Azt mondjuk, senki sem láthatta előre, hogy ennyi túszt ejtenek” – tette hozzá. Veszrpémy úgy fogalmazott, hogy 

valószínűleg ez volt Izrael fő hibája: a képzelőerő hiánya. Nem tudták elképzelni, hogy mire képes a Hamász”.

Veszprémy arra is kitért, hogy rengeteg kérdés van a konfliktussal kapcsolatban, és a legkellemetlenebb az, hogy ha esetleg robban a távol-keleti lőporos hordó is, akkor melyik lesz a legfontosabb az Egyesült Államok számára? Ukrajna, Izrael, vagy Tajvan?”. A hármat egyszerre nehéz lesz ellátni pénzzel, fegyverrel és alkatrészekkel. Amíg ezekre a kérdésekre nem látjuk a választ, túl sok mindent homály fed” – fogalmazott.

A teljes interjú itt olvasható. 

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Omar El-Qattaa / AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. október 29. 11:54
Magyarországból a béke és haladás szigetét kell csinálni és ide csábítani Nyugatról a jó fejeket.
Palatin
2023. október 29. 11:51
Kina nem háborúval fogja megszerezni Tajvant. Ök annál okosabbak. 10 év múlva a világ döntö része, - az USA és annak csatlósait kivéve -, szorosan Kina oldalán fog állni. A világ kiábrándult az USA-ban, ma már egy új világrendre van szükség, és ennek a kooperációra és nem az eröfitogtató, agressziv amerikai hegemóniára kell épülnie.Tajván is be fog állni Kína mögé, mert az nekiki jobb lesz. A világ ebbe az irányba fog menni. Ezt Orbán már 10 évvel ezelött felismerte, a keleti nyitás egy zseniális húzás volt. Orbán pontosan tudja, hogy mit kell csinálni, mert jobban átlátja a jelent és elörelátja a jövöt, mint bármely más vezetö politikus.
Akitlosz
2023. október 27. 17:13
Veszprémy a legmigrációsabb hátterű. Zsidó, ezért az a véleménye ami, ezért ír olyan könyveket és cikkeket, amilyeneket. Egy távoli, idegen nép érdekében ténykedik Magyarországon ez a Pozsonyi csata szakértő.
Akitlosz
2023. október 27. 17:11
"Történész: Ha robban a Közel-Kelet, melyik lesz a legfontosabb az USA számára? Ukrajna, Izrael, vagy Tajvan?" Mindegy. Elegendő lesz, ha a másik két helyen szenved vereséget. Amúgy eddig úgy tudtam, hogy a történészek a régmúlttal foglalkoznak. Nem tartozik rájuk a feltett kérdés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!