Felfegyverzett török drónt lőtt ki az amerikai légierő egyik F-16-os harci repülőgépe Szíria fölött, mivel az túl közel ment az ott állomásozó amerikai csapatokhoz – közölte két tisztségviselő csütörtökön.
A névtelenséget kérő amerikai illetékesek szerint Washington többször is figyelmeztette török felet, hogy amerikai csapatok közelében vetette be a drónját.
Ez az első eset, hogy Washington arról számol be: kénytelen volt lelőni NATO szövetségese, Törökország egyik drónját.
A török védelmi minisztérium viszont azt állította, hogy a Washington vezette terrorellenes koalíció által lelőtt drón nem a török fegyveres erőké volt. Azt azonban nem közölték, hogy kié.
Az Egyesült Államokkal szövetséges szíriai kurdok szerint a nap folyamán nyolc ember esett áldozatul török megtorló intézkedéseknek. Törökország az utóbbi napokban súlyos csapásokat mért kurd állásokra Szíriában és Irakban is, miután a terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) jelentkezett a vasárnapi ankarai pokolgépes merénylet elkövetőjeként.
Mitch McConnell szerint a magyar kormány éppen azokkal a hatalmakkal barátkozik, amelyek biztonsági fenyegetést jelentenek a nyugati szövetségi rendszerre, amelynek Magyarország is a része.
A szlovák békepárti miniszterelnök merénylet áldozata lett, amely az egyre inkább fokozódó háborús pszichózist tükrözi Európában. Az USA engedélye nélkül a NATO nem küldhet katonákat Ukrajnába.
Gesztust szeretnénk gyakorolni Nádas Péter felé, akivel szerkesztőségünk talán nem sok mindenben ért egyet, ugyanakkor vitán felül az egyik legjelentősebb élő magyar írónak tartjuk.
p
5
1
11
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 21 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
august
2023. október 06. 08:41
A legnagyobb vicc az egészben, hogy az USA által támogatott szíriai kurdok követnek el terrorcselekményeket Törökországban. Jórészt az USA által ellenőrzött területekről kiindulva. Innen támadják a szíriai hadsereget is.
Vajon mit keres az USA még Szíriában? Amúgy volt néhány hete egy érdekes hír is, hogy szíriai zsoldosok, állítólag egykori ISIS alakulatok katonái harcoltak az ukránok oldalán.