Robert C. Castel: Kim Dzsongunnak fontos volt, hogy komoly diplomáciai sikerekkel térjen haza Oroszországból (VIDEÓ)

2023. szeptember 18. 19:52

A legutóbbi nagyobb utazásáról üres kézzel távozott.

2023. szeptember 18. 19:52

Robert C. Castel az Ultrahang című műsor hétfői adásában Kim Dzsongun oroszországi látogatásának jelentőségéről beszélt. 

A szakértő szerint nem véletlen, hogy az észak-koreai diktátor ilyen sok időt töltött Oroszországban, hiszen ez egy több szempontból is fontos látogatás volt számára. Mindkét fél felmérte, mit tudna adni a másik országnak, és mit tudna kapni cserébe.

Észak-Koreának elsősorban energiára, gabonára, gyógyszerekre és fejlett haditechnikára van szüksége Oroszországtól, az oroszoknak pedig mindarra, amit egy ilyen ipari állam meg tud adni. Vagyis milliós nagyságrendű ágyúcsövekre, gránátokra, rakétákra és lövedékekre.

 

Mivel Észak-Korea kereskedelme nagy részét Kínával folytatja – az export 67 százaléka megy Kínába, és az import 99 százaléka érkezik Pekingből –, Oroszország elszigetelődése a Nyugattól jó lehetőséget kínált Kim Dzsongunéknak

 

– vélekedik a szakértő.

Castel hozzáteszi, nemcsak gazdasági, de diplomáciai szempontból is fontos volt ez a találkozó. Amikor Kim Dzsongun legutóbb nagy utazásra indult, Donald Trump amerikai elnökkel találkozott, és akkor „üres kézzel távozott”. Most fontos volt, hogy komoly diplomáciai eredményekkel térjen haza, amire az oroszok is nyitottak voltak.

A teljes felvétel itt tekinthető meg:

Nyitókép: Képernyőkép

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kovács Ubul
2023. szeptember 19. 06:50
Újabb találgatásokra épített és tényként eladott Kasztelov-elmélet. Az egyetlen valós elem a "kimeríthetetlen" muszkák súlyos lövegcső- és lőszerhiánya. Pedig (szerintük) sokszorosára növelték a termelést, a Nyugat meg kifogyott ...
balbako_
2023. szeptember 19. 05:32
A koreai ne felejtse megköszönni az Egyesült Államok elnökének Joe Bidennek, hogy európai csauszaival beemelték őket a világpolitikába. Ehhez ennyire hülyének kellett lenni a nevezetteknek.
Stingary76
2023. szeptember 18. 21:17
Kap az orosz lőszert, almát, aknavető gránátot millió számra, fegyvereket, felpörgeti a hadi anyag gyártást Kim. Cserébe kapnak olajat, nyersanyagokat, búzát, kukoricát, étolajat, húst, gyümölcsöt, konzerv élelmiszerek széles skáláját, ruhát, stb. Ráadásul barterben letudják az egészet, szarnak a nyugati pénzvilágra. Jól megcsinalta ezt is a fejlett nyugat. Bravó.
Akitlosz
2023. szeptember 18. 20:59
A Nyugat azt a stratégiát követi, mint Hitler. Addig, addig gyűjtögeti az ellenségeket, míg már lehetetlenné nem válik a győzelem. Magától értetődő, sőt szinte automatikus, hogy a szankciózott országok összefognak. Ha a BRICS-esek jól csinálják, akkor Amerika hatalma megtörik a világ felett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!