Washington Post: Meg kell erősíteni Ukrajnát, hogy a diktátorok tanuljanak a leckéből!

2023. február 19. 11:11

A lap szerint „erkölcsi paródia lenne, ha olyan eredményt engednénk meg, amely a Kremlt bármilyen módon jutalmazza”.

2023. február 19. 11:11
null

„Hogyan törhetünk ki az ukrajnai patthelyzetből?” címmel a szerkesztőség által jegyzett vezércikket közölt a The Washington Post. Mint írták, „közel egy évvel azután, hogy Vlagyimir Putyin vérfürdőt rendezett Ukrajnában, [...] a Nyugat legfőbb célja annak bíztosítása kell hogy legyen, hogy az orosz zsarnok semmit se nyerjen az agressziójával”. Megjegyezték,

„Ez egyben potenciálisan halálos csapást mérne arra az alapelvre, amelyen a nyugati stabilitás és a civilizált nemzetközi magatartás nyugszik: hogy szuverén államokat nem lehet büntetlenül megszállni, leigázni és tömeges mészárlásnak alávetni.”

Szerintük Amerikának nincs más választása, mint fokozni Kijev katonai, gazdasági és diplomáciai támogatását, ami azt jelenti, hogy az ukrán erőket a lap szerint „jelentősebb fegyverekkel és nagyobb számban kell felszerelni, valamint agresszívebb szankciókat kell bevezetni Moszkvával szemben, és egy izmosabb nemzetközi koalíciót kell létrehozni Oroszország elszigetelésére és kiközösítésére”.

Mi a célja a fegyverszállításnak?

A lap szerkesztőségi állásfoglalásában kifejtette, hogy szerintük mi a célja a fegyverszállításnak: „az ukrán fegyverarzenál megerősítésének fő célja nem az, hogy több orosz katonát öljenek meg. Putyin úr maga teszi ezt azzal, hogy rosszul kiképzett katonák hsokaságát küldi ágyútöltelékként a frontvonalra.

demonstrálva, hogy a Nyugat – amely gazdagabb, erősebb, illetve technológiailag fejlettebb – nem fog spórolni a támadások visszaveréséhez szükséges felszerelésen”.

Nyitókép: MIKHAIL KLIMENTYEV / SPUTNIK / SPUTNIK VIA AFP

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Janika50
2023. február 19. 16:29
Az újkazár szinész, önjelőlt világcsászár diktátorra gondolhatott.
Zolotarjov
2023. február 19. 16:12
Halottnak a csók..
letsgobrandon
2023. február 19. 15:47
"demonstrálva, hogy a Nyugat – amely gazdagabb, erősebb, illetve technológiailag fejlettebb" ... LOL KÍnai meg Japán hitelekből stagnáló iparral
letsgobrandon
2023. február 19. 15:44
Az USA arról híres , hogy virágzó demokráciákat hagy maga után Kubától Afganisztánig
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!