Novák Katalin elmondta: még nem kapott választ Zelenszkijtől

2023. január 20. 17:02

A köztársasági elnök ugyanakkor pénteki sajtótájékoztatóján megköszönte a mellette álló Zoran Milanovic horvát államfőnek, hogy országa pozitívan áll az ottani magyar kisebbséghez.

2023. január 20. 17:02
null

„Horvátország és Magyarország is olyan közép-európai ország, amely segíthet az Európai Uniónak (EU) erősebbé válnia” – mondta el Novák Katalin köztársasági elnök Zoran Milanovic horvát államfővel tartott közös nemzetközi sajtótájékoztatóján pénteken a Sándor-palotában Budapesten.

30 éves évforduló

Novák Katalin hét pontban foglalta össze a megbeszélésen elhangzottakat. Téma volt az orosz-ukrán háború, az illegális migráció feltartóztatása, az EU nyitása a Nyugat-Balkán felé, az infrastrukturális összeköttetés erősítése, az energetikai együttműködés bővítése,

megoldások keresése a demográfiai válságra és a kisebbségek ügye.    

A köztársasági elnök kiemelte, hogy Magyarország üdvözli Horvátország schengeni tagságát és az euró bevezetését, valamint szólt a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokról és turizmusról is. A magyar köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy ez Zoran Milanovic első hivatalos látogatása Magyarországon, s a horvát államfő bátor kiállása sokban segíthet az európai vezetők tisztánlátásában. Novák Katalin hozzátette, hogy tavaly ünnepelte a két ország a diplomáciai kapcsolatok fennállásának 30. évfordulóját.    

Hét pontos egyetértés

A magyar államfő elmondta, hogy az adatok szerint tavaly a 600 ezret is meghaladta a Magyarországról Horvátországba utazó turisták száma. Szólt a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokról is, amelyek kiemelkedőek és dinamikusan növekednek, hiszen

Horvátország Magyarország harmadik legfontosabb külkereskedelmi partnere, míg Magyarország Horvátország számára a negyedik.   

 A hét pontról, amelyekben egyeztettek és egyetértenek, elmondta: elítélik az orosz agressziót, támogatják Ukrajna szuverenitását és függetlenségét, a békére kell törekedni. Az infrastrukturális összeköttetés erősítésével kapcsolatban kiemelte, hogy további alsóbbrendű utak kiépítését is fontosnak tartanák.    

Novák Katalin a demográfiai válsággal való szembenézésről szólva kijelentette, hogy a családok támogatásával van lehetőség megfordítani a gyermekek számának csökkenését.    A kisebbségek ügyéhez kapcsolódva megköszönte a horvát hozzáállást, mivel a Horvátországban élő magyarok támogatásra és megértésre számíthatnak. Az energetikai együttműködéssel kapcsolatban pedig elmondta, hogy Magyarország kiemelten számít Horvátországra energiaellátásunk diverzifikálásában.    

Horvát államfő: Brüsszel terrorizálja Magyarországot

Brüsszel terrorizálja Magyarországot, de én örömmel megyek oda, beszélni olyanokkal, akik nem ellenségek - jelentette ki Zoran Milanovic horvát államfő csütörtökön újságíróknak, hozzátéve, hogy Magyarország soha nem támadta meg Horvátországot, amit nem mondhat el más szomszédokról. A horvát elnök Novák Katalin köztársasági elnök meghívására utazik Budapestre, magyar hivatali kollégája a Sándor-palotában fogadja pénteken.

Levélben jelzett szempontok

Az államfő újságírói kérdésre válaszolva emlékeztetett arra, hogy Kárpátalján 150 ezer magyar ember él, akiknek a jogait most erősen megnyirbálják, ami elfogadhatatlan. Az ukrán kisebbségi törvény jelenlegi változata Magyarország számára nem elfogadható, mert ez a gyakorlatban a kárpátaljai magyar kisebbség tagjainak nehézséget okoz – hangsúlyozta.    

Hozzátette: mivel a párbeszéd híve, ezért elfogadta Zelenszkij elnök meghívását tavaly Kijevbe,

majd kárpátaljai látogatásakor is felhozta ezt a témát az elnök egy képviselőjének, aki az oktatási ügyekért felel. Ezen túl levélben jelezte az ukrán elnöknek, hogy Magyarországnak milyen szempontjai vannak a kisebbségi törvény megalkotásával kapcsolatban – szögezte le Novák Katalin.  Az elnök kifejtette, hogy erre a levélre még nem kapott választ, illetve a válasz ott van most Kárpátalján a mindennapokban, kint az utcán. Hangsúlyozta, nem csak Magyarországról, nemcsak a magyar kisebbségekről van szó, hanem a román, a bolgár vagy a görög kisebbség tagjairól is, akik ugyanúgy szenvednek az új kisebbségi törvénytől és annak következményeitől.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsolti123
2023. január 22. 18:41
Kárpátalján százával tárolják hűtővagonokban az elesett katonák holttestét, a magyar határtól alig néhány száz méterre https://metropol.hu/aktualis/2023/01/karpatalja-szazaval-hutovagon-elesett-katonak-holttest-magyar-hatar-nehany-szaz-meter
Matocska
2023. január 20. 19:35
Kár volt költeni a fodrászra.
Szerintem
2023. január 20. 19:02
"Az elnök kifejtette, hogy erre a levélre még nem kapott választ, illetve a válasz ott van most Kárpátalján a mindennapokban, kint az utcán" Hja, KariGeri jól alávágott a kárpátaljai magyaroknak.
Czápa
2023. január 20. 18:28
Az a helyzet, hogy az olaj a hoholokon keresztül jön. Sajnos ez nulla közelébe redukálja a mozgásterünk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!