Óriási csatában jutott tovább Fucsovics Márton az Australian Openen (VIDEÓ)

2023. január 16. 19:20

Több mint négyórás küzdelmet tudhat maga mögött a magyar teniszező.

2023. január 16. 19:20
null

A magyar versenyző a világranglistán 78. játékos az argentin Federico Coriával (76.) szállt szembe, kettejük korábbi egyetlen találkozóját a magyar nyerte a 2017-es vicenzai chellenger-versenyen.

A 30 éves Fucsovics élete hatodik AO-főtábláján szerepel, ahol eddigi legjobb eredményeként kétszer is nyolcaddöntőt játszott Roger Federerrel.

Jó előjelnek számított, hogy bő egy hete megnyerte a canberrai challenger-tornát, mint ahogy az is, hogy a dél-amerikai ellenfél eddig kétszeri nekifutásra sem tudott mérkőzést nyerni a legjobbak között Melbourne-ben.

Második összecsapásuk egy-egy brékkel indult, majd a nyíregyházi játékos 4:5-nél ismét elvesztette az adogatását, ami a szettjébe került. A folytatásban a 2004-es Roland Garroson döntős Guillermo Coria öccse 3:0-ra meglépett, de Fucsovics utolérte őt, 4:4-nél brékelt, majd ötödik játszmalabdáját értékesítve kiszerválta a szettet. A meccs harmadik órájában rajtoló harmadik felvonásban a franciák elleni, februári selejtezőre készülő magyar Davis Kupa-válogatott vezére 1:2-nél elbukta az adogatását, majd 2:5-nél is, így 2 óra 35 percnél jöhetett a negyedik játszma.

Ebben

az MTK játékosa 0:2-ről egyenlített, az ötödik gém pedig 15 (!) labdamenetet hozott.

A szettet lezáró rövidítésben 6-6-nál az argentin két pontra volt a diadaltól, de azok Fucsovics neve mellé kerültek, aki 3 óra 40 percnél ismét kiegyenlített. Az utolsó játszmában 1:0-nál Coria ápolást kért, majd elbukta az adogatását (3:0), ez a brékelőny pedig megmaradt, sőt, 5:2-nél sikerült hetedszer is elvenni a rivális szerváját, és ezzel lezárni az összecsapást, amely 4 óra 14 percig tartott.    

A dél-afrikai Lloyd Harris lesz a következő ellenfele

Fucsovics – aki tavaly a nyitókörben búcsúzott az Australian Openen – a 64 között a dél-afrikai Lloyd Harrisszel (186.) találkozik, aki csaknem négyórás meccsen, 17 ászt ütve verte meg a 17. kiemelt olasz Lorenzo Musettit (19.) 6:4, 6:1, 6:7 (0-7), 2:6, 7:6 (10-4)-re. Fucsovics és Harris eddig ötször találkozott, s a magyar 3-2-re vezet a párharcukban.

Ami a párosok szerdán rajtoló küzdelmeit illeti, a nőknél Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic kétszeres AO-bajnok duója az első fordulóban éppen Udvardy Pannával és a spanyol Aliona Bolsovával csap majd össze, Bondár Anna a belga Greet Minnennel az oldalán indul, Gálfi Dalma partnere pedig az amerikai Bernarda Pera lesz.

A heroikus küzdelem után Fucsoviccsal készült interjút alább tekinthetik meg:

 

Női versenyzőink közül Bondár Anna bejutott a második fordulóba az ausztrál nyílt teniszbajnokság hétfői nyitónapján. A 25 éves Bondár a mérkőzés utolsó hét labdamenetéből hatot nyerve, 2 óra alatt győzött.

Eredmény: Bondár Anna-Ana Bogdan (román) 6:2, 2:6, 6:3

Bondár Annával készült interjút itt nézhetik meg.

 

Gálfy Dalma és Udvardi Panna sajnos már az első fordulóban búcsúzni kényszerült. 

(Eurosport)

 

Nyitókép: MTI/EPA/Fazry Ismail

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2023. január 17. 07:37
P.s.: Szóval Bondár Anna a román(?) Ana BOGDAN--VAGY, ha magyar a hölgy román szinekben, akkor BOGDÁN ANNA ellen, 3 szettben.
syphax
2023. január 16. 23:42
A 4.SZETT TIE BRAKE-ES MEGNYERÉSE VOLT A KULCS AHHOZ,,HOGY VÉGKÉPP ELBIZONYTALANITSA A FIATAL ARGENTIN SRÁC-OT. A DÖNTŐ SZETTBEN PEDIG AZ, HOGY RÖGTÖN A SZETT 2. GAME-JÉBEN BRAKE-LNI TUDTA A "GYEREKET", AKI OTT ÉS AKKOR KÉRT IS A SZÉKBIRÓTÓL EGY HOSSZABB SZÜNETET, AMI ALATT KI IS MENT A PÁLYÁRÓL, ÉS ÖLÉG SOKÁRA JÖTT VISSZA.Más kérdés, hogy ez már ez sem segitett rajta, mert Marci jó szervajátéka "beverte neki a koporsószöget".
Madasa Hatter
2023. január 16. 23:04
hol a faszban van a video?
Halder
2023. január 16. 21:49
Igen a sport lehetne egy kicsit erősebb a Mandineren. Akár a foci részleg elemzésekkel, /nb1/ és más sportágak. Akkor nem egy két ember jönne ezekre, aki véletlenül találkozik, hanem tudná, hogy van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!