Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog
A volt orosz elnök „gazembereknek” nevezte a nyugati politikusokat, Ukrajnát pedig „nem létező országnak”.
„Már mindent tudunk az ukránokról, sőt, azt is tudjuk, ők mit tudnak rólunk” – mondta el az orosz hacker.
A Moszkovszkij Komszomolec úgy értesült, hogy a Joker becenevű orosz hacker, Danyilo Bezsonov feltörte a Delta amerikai katonai ellenőrző programot, amit Ukrajna is használ – tudósít az Index. Hozzátették: a férfi elmondta, hogy minden lényeges, az orosz és az ukrán erőkre vonatkozó adat szerepel a programban, ezért a frissülő információkhoz folyamatosan hozzáférhet.
Így fogalmazott: „Különleges szolgálataink hozzáférnek a programhoz, így
már mindent tudunk az ukránokról, sőt, azt is tudjuk, ők mit tudnak rólunk”
– mondta el Bezsonov.
Joker hangsúlyozta, hogy már online is hozzáférhető a katonai program.
Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay