„A seggemet fingadóztasd!” – több ezren tüntetnek Új-Zélandon

2022. október 20. 10:49

Nem tetszik a gazdáknak az üvegházhatású gázok adóztatását célzó törvényjavaslat.

2022. október 20. 10:49
null

Gazdák ezrei tüntettek csütörtökön több új-zélandi városban, köztük Wellingtonban is a törvényjavaslat ellen, amely megadóztatná a gazdaságban tartott állatok okozta üvegházhatású gázokat. A Groundswell New Zealand nevű mezőgazdasági lobbi összesen több mint 50 tüntetést szervezett, több helyen traktorokkal és kisteherautókkal vonultak fel.

A szervezők a tervezett adót kontraproduktívnak nevezték, kiemelve, hogy az ellehetetlenítené a vidéki kisközösségeket. A Jacinda Ardern miniszterelnök által is támogatott javaslat szerint

a gazdálkodók 2025-től adóznának az üvegházhatást okozó – böfögésből, szellentésből, vizeletből származó – gázok után, az adó mértékét azonban még nem állapították meg.

Ardern azt mondta, az állatok tulajdonosai az adók kifizetése érdekében megemelhetnék az immár „környezetbarát termékek” árát. A jobboldali-liberális ACT párt képviselői azzal érveltek a javaslat ellen, hogy az voltaképpen növelné a gázkibocsátást, mert az agrárüzemek a szomszédos országokba települnének, ahol nehezebben tudnák csak megtermelni az élelmiszert.

Noha Új-Zélandon csupán mintegy ötmillióan élnek, körülbelül 10 millió tejhasznú szarvasmarhát és 26 millió birkát tartanak, az ország üvegházhatást okozó gázkibocsátásának pedig több mint fele a mezőgazdaságból származik. A kormány korábban ígéretet tett arra, hogy Új-Zéland 2050-re eléri a karbonsemlegességet, a terv részeként pedig azon van, hogy a mezőgazdaságban tartott állatok metánkibocsátását csökkentse.

Közvéleménykutatók felhívták a figyelmet arra, hogy az országban 15 hónapon belül választásokat kell tartani, és a törvényjavaslat jelentősen csökkentheti Ardern esélyeit a vidéki térségekben.

(MTI)

Nyitókép: Egy tüntető a szélvédőjén a rendkívül szofisztikált „A seggemet fingadóztasd” felirattal. Fotó: Marty MELVILLE / AFP

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fintorman
2022. október 21. 07:23
Ez lesz az új divat. Környezetvédelemre hivatkozva ellehetetleníteni az állattartást, hogy meglegyen a piac a műhúsnak. Ha netán összejön, majd kiderül, hogy nem környezetbarátabb, mint az állattartás. Ahogy ez megtörtént pl. a benzines és elektromos autó esetén is.
fintorman
2022. október 21. 07:18
Mondanám, hogy kretén barmok, akik kitalálták ezt az adót, de amikor ekkora hülyeséget csinálnak, akkor biztos, hogy érdek van mögötte, tehát ez valakiknek jó.
vamonos
2022. október 20. 19:27
Az adóztatás mégis hogyan fogja csökkenteni a tehenek böfögésének és szellentésének számát? És mi alapján fogják eldönteni, hogy kinek mennyi adót kell fizetni? Minden gazdaságban megszámolják hányszor böfög, fingik és vizel egy tehén? Kretének.
ousiv
2022. október 20. 18:13
"mert az agrárüzemek a szomszédos országokba települnének, ahol nehezebben tudnák csak megtermelni az élelmiszert." hogy hová? Tuvalu? Auszrtália?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!