Hatvan év után először fürdött, pár hónappal később elhunyt a „világ legpiszkosabb embere” (videó)

2022. október 26. 17:55

Amu Hadzsi iráni remete feltehetően egy fiatalkori trauma miatt nem tisztálkodott, elgázolt állatokat evett, és bizarr dohányzási szokást folytatott.

2022. október 26. 17:55
null

Amu Hadzsi iráni remete azzal vált ismertté világszerte, hogy több mint fél évszázadon át nem fürdött meg, ezzel kiérdemelte „a világ legpiszkosabb embere” címet. Azonban pár hónapja mégiscsak rávették, hogy megmosakodjon. Ezt követően rövidesen elhunyt, 94 éves volt. A kettő között állítólag nincs összefüggés – számolt be a Spiegel

Az iráni férfi azzal a kijelentésével is bekerült a híradásokba, hogy azt vallotta, a tisztaságtól beteg lesz. De az is köztudott volt róla, hogy csak olyan állatokkal táplálkozott, amelyeket elgázoltak, illetve a pipáját a leggyakrabban állati ürülékkel töltötte meg – idézte fel a hírportál.

A Spiegel a Guardian értesüléseire hivatkozva arról is írt, hogy

Amu Hadzsi vélhetően azért utasította el ennyire a személyes higiéniát, mert fiatalkorában trauma érte.

A helybeliek beszámolója szerint Hadzsinak nem volt soha igazi otthona, különböző lyukakban vagy egyszerű téglaépületekben húzta meg magát.

Az Amu Hadzsi halálhíréről beszámoló videót alább tekinthetik meg:

Egy indiai férfi követi Hadzsit

Ugyancsak a Guardian számolt be arról, hogy Amu Hadzsi halála után egy indiai férfire szállt a legpiszkosabb jelző. A Hindustrian Times 2009-ben írta meg, Kailash „Kalau” Singh akkor már 35 éve nem mosakodott, állítása szerint azért, hogy így segítsen megoldani az országa problémáit.

Kalau víz helyett állítólag „tűzfürdővel” mosakszik, ami azt jelenti, hogy esténként, amikor a falubeliek összegyűlnek, máglyát gyújt, marihuánát szív és fél lábra állva Sivához imádkozik. Ez az eljárás szerinte segít elpusztítani a szervezetben az összes kórokozót és fertőzést – idézt a Guardian.

Nyitókép: Képernyőfotó

 

 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2022. október 27. 13:14
A jóból is megárt a sok .
masikhozzaszolo
2022. október 27. 10:26
Az egyik unokatestvérem szakasztott mása. 1 évig nem mosott hajat. Mert csak. Világbosszantásként.
Hyazinth
2022. október 27. 09:45
Kár érte. Jámbor ügynök volt.
llnnhegyi
2022. október 27. 09:11
Ismertté vált végre az Apró klán villájának szopó fantomja! /Minden külön értesítés helyett. Gréczy Zsolt internetes szatír már lecsapott rá/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!