Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A rendőrök még annak ellenére is kiszúrták az illegálisan kivágott fákat, hogy a sofőr szőnyeget terített a portékára.
Több mint három köbméternyi tűzifát próbáltak meg ellopni Romániában Máramaros megyében. A megszokott teherautók vagy furgonok helyett a fatolvajok új módszert választottak: a távolsági buszt.
A fatolvajok a busz utasszekciójába helyezték el a mázsás rönköket, melyeket még pár szőnyeggel is letakartak, ám ez nem hatotta meg a román rendőröket, kiszúrták a buszt és az igazoltatás során észrevették a szótlan utasokat.
Az eset a nagybányai körgyűrűn történt, a sofőr nem tudta igazolni, honnan a fa, ezért bevitték a helyi rendőrőrsre és kihallgatták. Azt mondta a Főtér tudósítása szerint a fát Oláhkékes környékén szerezte. A buszvezetőre 2000 lejes bírságot róttak ki, a fát elkobozták.
Fotó: román rendőrség