Elfogták a tragikus veronai buszbalesetben részes sofőrt – épp Békéscsabán bujkált

2022. szeptember 13. 18:20

V. János Olaszországban kezdheti meg a büntetését.

2022. szeptember 13. 18:20
null

Olasz lapértesülések szerint szombaton Magyarországon őrizetbe vették V. Jánost, aki azt a buszt vezette, amely még 2017. január 20-án éjjel, Verona közelében egy autópálya hídpillérének hajtott – adta hírül a Blikk.

V. Jánost a veronai bíróság első fokon 12 évre, a második, már Mestrében zajló perben jogerősen hat évnyi börtönre ítélte. A végső ítélet szerint a vétkes sofőr elaludt vezetés közben, amely végül a végzetes tragédiát okozta. V. János azzal védekezett az ügyészség előtt, hogy a buszt nem ő vezette, hanem a váltótársa, aki nem élte túl a balesetet.

Azonban az elítélt nem jelent meg egyetlen kinti tárgyaláson sem, így letartóztatására sem kerülhetett sor – írja a Blikk. A lap szerint V. János mindvégig Békéscsabán élt, ahol munkát is vállalt. Elfogására azért került sor, mert a veronai ügyészség augusztusban nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, így most szombaton elfogták a férfit, és egy héten belül ki is adják az olaszoknak.

– kommentálta a letartóztatás hírét Alberto Poletti, annak a közúti áldozatok hozzátartozóit tömörítő szervezetnek az elnöke, amely nagyon sokat tett azért, hogy a magyar sofőrt ne hagyja futni az olasz bíróság. V. János egyébként kérelmezheti, hogy börtönéveit itthon tölthesse le, de csak azután, hogy megérkezett a számára kijelölt olasz börtönbe.

Nyitókép: MTI

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csallokoz
2022. szeptember 15. 06:30
Nyilván nem először bóbiskolt el a volánnál, ezért tudnia kellett, hogy az éjszakai vezetés számára tilos. Főleg autóbuszon. 17 ember haláláért hat év ?? ... az nevetséges. Ezek a bírók nem normálisak. Olaszban sem, nálunk sem!
Lajoss
2022. szeptember 14. 16:42
Börtönbe vele!
Burdisgarage
2022. szeptember 14. 01:50
A dupla tank már nem is téma? Úgy tudom a tulajt felmentették, pedig nem volt szabályos az átépítés. Persze ha nincs baleset nem számít, de így lehtett jelentősége.
Lion
2022. szeptember 13. 20:44
Ideje volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!