Szijjártó: A kínai beruházások biztosíthatják a gazdasági növekedést a recesszió közepette

2022. szeptember 22. 07:55

„Szorgalmazzuk azt, hogy az Európai Unió is hasonló, hatékony, kölcsönös tiszteletre alapuló együttműködést tartson fenn Kínával” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

2022. szeptember 22. 07:55
null

– közölte Szijjártó Péter helyi idő szerint szerda éjszaka New Yorkban, miután kínai kollégájával egyeztetett.

A minisztérium közleménye szerint a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Közgyűlése alkalmával tárgyalt Vang Jivel, és áttekintették a kétoldalú együttműködés és a geopolitikai helyzet legfontosabb kérdéseit. A tárcavezető kiemelte, hogy Magyarország sokat profitál a kölcsönös tiszteletre és előnyökre épülő együttműködésből Kínával, ezért nemzeti érdeke ennek fenntartása.    

Példaként hozta fel, hogy Magyarországra 2020 után idén is Kínából érkezik a legtöbb beruházás, a napokban indul meg az ország valaha volt legnagyobb, 3000 milliárd forint értékű beruházása, amelyet ugyancsak egy kínai vállalat, a CATL hajt végre Debrecenben. Tudatta, a kínai külügyminiszter biztosította afelől, hogy a kelet-ázsiai országban nagyra értékelik a versenyképes beruházási és stabil politikai-gazdasági környezetet, ezért továbbra is ösztönözni fogják a kínai vállalatokat, hogy Magyarországra európai gazdasági hídfőállásként tekintsenek.    

– hangsúlyozta. Szijjártó Péter leszögezte: egyetértettek abban, hogy egyik félnek sem érdeke a rossz kapcsolat Kína és az Európai Unió között.  

„Lehet, hogy van olyan harmadik szereplő a világpolitikában vagy a világgazdaságban, akinek érdeke az, hogy rossz legyen a kapcsolat Kína és az Európai Unió között, de ez egészen biztosan sem az EU-nak, sem Kínának nem érdeke” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a jó együttműködésből mindkét oldal sokat profitálhat. Ezután kiemelte, hogy a magyar-kínai együttműködés mindig a kölcsönös tiszteletre alapult, Peking soha nem támasztott semmilyen politikai feltételt gazdasági kérdésekhez, ami megalapozta a bizalmat. 

– jelentette ki. Rámutatott, hogy egyes számítások szerint jelenleg a globális gazdasági növekedés mintegy harmada a kínai gazdasági tevékenységekből származik.    

(MTI)

Nyitókép: Facebook

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polárüveg
2022. szeptember 22. 15:02
Akkor kínai közreműködéssel megépülhetne a Szeged és Hajdúszoboszló melletti geotermiás szuperforró pontra telepített geotermikus gigaáramtermelő erőművet. Paksi kapacitással bírót erőművenként. Akkor azután át lehet majdnem mindent állítani villamosüzemre.
szürkeSzarvas
2022. szeptember 22. 10:01
Inkább Kina,mint a deep state.
foldizs
2022. szeptember 22. 09:38
Kölcsönös tisztelet, mi? A kínaiak szarba sem veszik Magyarországot. Persze egy igazi diplomata könnyen elhiteti Szijjártóval ennek az ellenkezőjét.
Ronee
2022. szeptember 22. 09:27
Bírom az itt röfögő divatbuzi, baszatáska libernyák balfaszokat...ha Magyarország nyit kelet felé az rossz és szánalmas szerintük, de arról fingjuk sincs, hogy a "haladó" nyugat az usákokkal az élén mennyi kereskedelmi forgalmat bonyolít le Kínával pl....persze az jó... Valóban sok az ostoba hülyegyerek és alacsony a kerítés... #)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!