Magyar Nemzet: Soros keze Lengyelországig is elér

2022. augusztus 17. 17:32

Az amerikai milliárdos a lap szerint politikai ellenfelei bemocskolására használja befolyását.

2022. augusztus 17. 17:32
null

Nem lehet alábecsülni Soros György pénzének és intézményeinek a lengyelországi közéletre gyakorolt hatását – állapítja meg Tomasz Rowins­ki lengyel publicista a Do Rzeczy konzervatív hetilap legújabb számában megjelent írásában. Az amerikai milliárdos keze Lengyelországig is elér, alapítványait pedig ideológiája terjesztésére, valamint az ezzel szembemenő országok bemocskolására használja – írja a Magyar Nemzet.

Feministaszervezetek és a Soros-támogatások

A lengyel feministaszervezetek „spontán” menetei mögött gigantikus külföldi, elsősorban Soros szervezeteitől származó pénzek álltak. Különösen az amerikai milliárdos Nyílt Társadalom Alapítványokhoz (OSF) kötődő két feministaszervezet, a Global Fund for Women és az Internatio­nal Women’s Health Coalition tűnt ki a tiltakozó felvonulások finanszírozásában. Jelentős összegeket kapott az említett Nőügyi és Családtervezési Szövetség is. Érdekes, hogy ez utóbbi komoly pénzekhez jutott a Norvég Alapból is, amelyek felett akkortájt az 1988-ban alapított, Soros-féle Báthory Alapítvány diszponált – állapítja meg a lap.

A Magyar Nemzet arról is beszámol, hogy az agytröszt az Ordo Iuris szerint baloldali és liberális szervezetek között osztotta szét az Európai Gazdasági Térség (EGT) és a Norvég Alap támogatását, noha az tulajdonképpen közpénznek számít. Emellett pedig

Soros emberei szükség esetén közvetlenül is beavatkoznak.

Amikor az Agora − a Gazeta Wyborcza balliberális napilap kiadója − 2016-ban súlyos pénzügyi helyzetbe került, közbelépett a milliárdos által támogatott Media Development Investment Fund: csaknem 17 millió dollárért megvásárolta az Agora ötmillió részvényét.

A Soros-féle médiatámogatás

Az OSF kevésbé jelentős projekteket és kezdeményezéseket is támogat, amelyeket fontosnak tekint, mert Soros ideológiájával rokon eszméket képviselnek. Ilyen a Stanislaw Brzozowski Társaság, a radikális baloldali Krytyka Polityczna napilap kiadója. A társaságnak tavaly 5,36 millió zloty (mintegy 462 millió forint) bevétele volt, amelyből 1,9 millió a Soros-alapítványtól származott. Ők adták ki Sorosnak A nyílt társadalom védelmében című könyvét is lengyel fordításban. Az OSF támogatását élvezi továbbá a Kultura Liberalna internetes hetilap is, amelyet a Báthory Alapítvány és az Európa Tanács is támogat. A Soros-szervezet közbenjárásának köszönhetően a hetilap vitafórumokat rendez, és az alapítvány céljai­nak megfelelő szellemiségű könyveket ad ki – olvasható a cikkben.

A Soros-féle médiatámogatás filozófiájába bepillantást enged az a − nem a nyilvánosságnak szánt − interjú, amely Andriej Noskóval készült, és amelyről a Magyar Nemzet számolt be idén februárban, majd több lengyel sajtóorgánum is ismertette. Nosko korábban az európai „think tankek” (agytrösztök) támogatásának felelőse volt az OSF-ben. „Problémát jelent, hogy a fősodratú média a szükségesnél kevesebb külföldi tudósítót foglalkoztat. Ennek következtében olyan helyzet alakult ki, hogy valós bizonyítékok nélkül nagyon könnyen be lehet feketíteni Lengyelországot és Magyarországot” – mondta többek között Nosko.

Nyitókép: Fabrice COFFRINI / AFP

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
z.lapos
2022. augusztus 19. 08:27
Ez a Soros mikor fog már meghalni?
BlancoAgilon38
2022. augusztus 18. 00:04
Dögölj már meg, te rohadék szar!
szabadelvűnemzetikonzervatív
2022. augusztus 17. 22:51
Ez még él?
tapir32
2022. augusztus 17. 22:08
A nyílt társadalom, mint társadalomfilozófiai elképzelés az 1960-as évek végére megbukott. Ma már a nyílt társadalom popperi utópiája egy anakronizmus. Nem kellene erőltetni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!