Az igazságügyi miniszter engedélyezte a házkutatást Trump floridai otthonában

2022. augusztus 11. 22:13

Az FBI nyomozói 15 doboz irattal távoztak a volt elnök rezidenciájáról.

2022. augusztus 11. 22:13
null

Az amerikai igazságügyi miniszter személyesen engedélyezte a Donald Trump volt amerikai elnök floridai rezidenciáján folytatott házkutatást – közölte maga Merrick Garland csütörtökön rövid sajtónyilatkozatban, ami az első hivatalos bejelentés a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hét elején történt intézkedése óta. A miniszter elmondta:

dolgoznak azon, hogy nyilvánosságra hozzák a házkutatásra vonatkozó dokumentumokat,

a házkutatási végzést és az arról szóló jegyzőkönyvet. Az igazságügyi minisztérium nevében a „bírósági iratok fognak szólni” – fogalmazott. Hozzátette: minisztériuma észlelte az igényt az iratok közzétételére, annak fényében is, hogy a volt elnök nyilvánosságra hozta a hatósági intézkedés tényét, valamint figyelembe vették a közérdeket is.

Az FBI nyomozói 15 doboz irattal távoztak

Elmondta, hogy a titkosítás feloldására vonatkozó kérvény megérkezett az illetékes floridai körzeti bírósághoz. Donald Trump floridai rezidenciáján, a Mar-a-Lago ingatlannál hétfőn délután bejelentés nélkül jelentek meg az FBI nyomozói, akik átkutatták az ingatlant, ahonnan – meg nem erősített – értesülések szerint 15 doboz irattal távoztak. Meg nem nevezett hivatalos források arról számoltak be az amerikai sajtónak, hogy Donald Trump elnöki időszakából származó minősített dokumentumok felkutatására irányult az intézkedés.

Kapcsolódó:

Növelheti Donald Trump támogatottságát a házkutatás

„A történtek egyesíteni fogják a Republikánus Pártot, Trump mögé állnak be” – mondta Chuck Flint politikai tanácsadó. Bővebben...

„A történtek egyesíteni fogják a Republikánus Pártot, Trump mögé állnak be” – mondta Chuck Flint politikai tanácsadó.

(MTI) 

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
budapesti
2022. augusztus 13. 00:35
A Fox News anyagából kiderül, hogy Trumpot már régóta (mármint a legutóbbi választás óta) vádolták azzal, hogy titkosított anyagokat tárol a házában - ő pedig a vád tisztázása érdekében már korábban együttműködött a hatósággal és a kérésükre átadott nekik vitatott anyagokat. Így teljesen fölösleges, indokolatlan volt az FBI részéről egy rajtaütés - hiszen ha korábban is önként átadott ilyen anyagokat, semmi logikus érv nem volt amellett, hogy ezúttal miért ne tette volna. Trump egyébként azt állítja, hogy a vitatott dokumentumoknak már korábban feloldották a titkosítását, így indokolatlan volt őket mint "veszélyes titkosított anyagokat" lefoglalni. Az FBI akcióját Merrick Garland igazságügy-miniszter és Bruce Reinhart bíró rendelték el. https://www.foxnews.com/politics/federal-judge-warrant-property-receipt-from-fbi-raid-of-mar-a-lago
budapesti
2022. augusztus 12. 23:51
Harmadik világbeli országban mindez nem lenne meglepő. Lulát is így intézték el Brazíliában a legutóbbi választás előtt. Csak az USA nem 3. világbeli ország, elvileg, hanem az "első világ" vezető hatalma. Az ország tényleg mintha egy új polgárháború felé sodródna lassan (évtizedek óta), ami azért aggasztó, mert atomhatalom és "a világgazdaság fő tartógerendája". Ma egy amerikai polgárháború nem olyan "közömbös amerikai belügy" lenne a világ számára, mint 1861-65-ben, hanem katasztrófa.
Galena
2022. augusztus 12. 12:27
Az itteni kommentekben az a legviccesebb az, hogy a hozzászólók posványos magyarok.
olajfa1
2022. augusztus 12. 10:07
MINDENKITŐL, és MINDENKITŐL "FÜGGETLEN" LIBERÁLIS! Igazságügyi Miniszter engedélyezte a házkutatást... "függetlenül"... TÖBB MINT VICCES! azaz SIRALMAS!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!