Lengyel vezető: Az ukrajnai háború nem írja felül a lengyel-magyar barátságot

2022. augusztus 25. 19:25

A szejm külügyi bizottságának elnöke szerint csak a média nagyítja fel az ellentéteket.

2022. augusztus 25. 19:25
null

Az ukrajnai háború nem írja felül a lengyel-magyar barátságot, az tovább él, stratégiai témákban a két nemzet együttműködik – hangsúlyozta Marek Kuchcinski, a lengyel szejm külügyi bizottságának elnöke, volt házelnök csütörtökön a lengyelországi Krasiczynben megrendezett lengyel-magyar nyári egyetemen. Az ötnapos rendezvénysorozat negyedik napján tartott, a közép-európai együttműködésről szóló pódiumbeszélgetésen Kuchcinski a két ország jelenlegi viszonyára vonatkozó kérdésre azokat a témákat sorolta, amelyeket stratégiai fontosságúaknak tart Magyarország és Lengyelország jövője szempontjából. Említette az Európai Unió jövőjét illető hasonló álláspontot, a tagállami szuverenitás melletti közös kiállást.    

Nem valódi, nagy ellentétekről van szó

„Hasonló a hozzáállásunk a délről érkező migrációhoz, amely 2015-ben és 2016-ban elsősorban a magyarok számára jelentett erőpróbát” – mondta, és kitért az uniós intézmények „válságával” szembeni hasonló hozzáállásra is. Úgy látta: az ukrajnai háború kapcsán elfoglalt álláspontok különbsége „nem árt a Lengyelország és Magyarország közötti, évszázadok óta fennálló stratégiai együttműködésnek”. Kihívásnak nevezte a közép-európai információs politikát.

– magyarázta, majd hozzátette: végül a teljes eredeti nyilatkozat elemzése után kiderül, hogy a reakció szükségtelen volt.     

„Nem igaz, hogy nagy ellentétek volnának közöttünk, ez csak a médiában, a kormányainknak nem kedvező bizonyos körökben látszik így” – foglalta össze Kuchcinski. „De általában véve a barátságunk tovább él, mert a két nemzet együttműködik” – tette hozzá, hivatkozva a krasiczyni rendezvényen korábban felszólaló Kovács István történész, író, költő és diplomata véleményére is. Felidézte továbbá: a két ország konzervatív pártjainak képviselői már a lengyel Jog és Igazságosság párt 2015-ös kormányra kerülése előtt tisztázták, hogy eltérő a viszonyuk Oroszországhoz és az ukrajnai kisebbségi politikához. Mindazonáltal

– hangsúlyozta.    

Egy másik csütörtöki panelen Ryszard Madziar, Jacek Sasin lengyel kormányfőhelyettes politikai kabinetfőnöke kiemelte: a közép-európai térséget Keletről is, Nyugatról is érik hatalmi támadások. „Oroszország a cári, majd a sztálini időszakban is a térségünk meghódítására törekedett (...),

– fejtette ki. E törekvés ellensúlya a térségbeli együttműködés lehet – húzta alá. Az ukrajnai háborúról Madziar azt mondta: ha Ukrajna megvédi magát, és független lesz, „akkor Közép-Európa is megmenekül”. A varsói Waclaw Felczak Intézet által megrendezett 5. nyári egyetemen csütörtök este Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója mutatja be A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye című könyve lengyel kiadását. A rendezvénysorozat pénteken a krasiczyni templomban szentmisével zárul.

(MTI)

Kép forrása: Wikipedia

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dezsőke
2022. augusztus 26. 11:50
még jó! mindenféle faszságok, nem dúlják fel a régi nagy barátságokat.
elfújta az ellenszél
2022. augusztus 25. 23:58
A brüsszeli hidegzuhany kezdi kijózanítani őket. Ukrajna csak egy második front, amit önként bevállaltak, mi pedig nem
Hydra Esus
2022. augusztus 25. 23:54
Nna, dörgölőzik mán a lah!
Reszelő Aladár
2022. augusztus 25. 23:18
Amint nyugvópontra jut az ukrán ramazuri, onnantól nyugodt és felhőtlen lesz a párbeszéd Varsó és Budapest között. Főleg, hogy az EU-nak voltak ügyes megosztási kisérletei, de a vége megint az, hogy őket megszivatják, akkor mellettünk keresnek majd szövetségest. Ha pedig Fico is visszatér, akkor az V4-nek megint lesz értelme, főleg ha az olasz jobboldal is behúzza a választást. Sokismeretlenes a dolog, de a legjobb, hogy mi vagyunk a legstabilabbak. Jól jön ez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!