Alekszandar Vucsics: A világ 25 százaléka éhezni fog a télen

2022. május 17. 19:39

A szerb köztársasági elnök szerint azonban országában lesz minden, az embereknek nem kell hiánytól tartani.

2022. május 17. 19:39
null

„Az előttünk álló tél lesz a legkeményebb az elmúlt hét évtizedhez viszonyítva, annyi biztos, hogy a világon rengeteg élelmiszer fog hiányozni” – fejtette ki a belgrádi Prva Televíziónak Alekszandar Vucsics. A Magyar Nemzet cikke szerint a szerb köztársasági elnök ugyanakkor abban biztos, hogy energiahordozóból lesz elegendő, de drága lesz. Az államfő kiemelte: 

Biztosította arról is a lakosságot, hogy a villanyáram sem fog drágulni. Mint fogalmazott: ha emelnék az elektromos energia árát, akkor az azzal járó terheket sem az állam, sem a polgárok nem tudnák elviselni. Saját számítása szerint egy esetleges harmincszázalékos drágítás húszszázalékos inflációt vonna maga után. Ez pedig katasztrofális lenne.

Normális árat várnak az oroszoktól

A napokban kezdi meg Szerbia és Oroszország az új, hosszú távú gázszállításról szóló egyeztetést.

A balkáni ország célja, hogy kiszámítható és megfizethető áron jusson az orosz gázhoz.

Ez nemcsak a lakosság miatt lenne fontos, hanem az ipar szempontjából is kiemelkedő. Az ország száz száz százalékban függ Moszkvától a gáz tekintetében. Alekszandar Vucsics bizakodó a szerződés megkötését illetően, normális árat vár, de egyben – mint fogalmazott – a legfontosabb, hogy legyen földgáz.

Nyitókép: MTI/EPA/Andrej Cukic

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Böszme
2022. május 18. 05:29
Szerintem a szerbek megfizethető áron, a piacinál kedvezőbben, de a mienknél drágábban fogják a gázt kapni. A gáz árát most már az Ukrajnában duló USA-orosz háború határozza meg. A szerbek pedig egyértelműen az oroszokkal vannak. Ez pedig az EU tagságnál lesz hátrányos számukra. (A HUXIT pártiaknak is számolni kell ezzel!!!)
fado
2022. május 18. 05:03
Sokfelé lesznek nagy földrengések, és az embereknek nem lesz mit enniük. Járványok lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek lesznek majd az égen-Lk 21,11
Kala pál
2022. május 18. 05:01
Egyenlőre az idei ukrán gabona termés kétesélyes, le lesz-e aratva vagy kárba vész. Lesz-e gázolaj a kombájnba? Hamarosan éghető állapotba kerül és tűz nem válogat, ukrán vagy orosz lövedék gyújtja fel a búzatáblát vagy a takarmány növényt. Jól látja a szerb elnök ha kárba vész a termés nem lesz élelem, nem jut embernek, állatnak. Előre látó kormányok tartalékolni fognak, kevesebb kerül piacra, a meglévőt kellene megbecsülni!
simonvitéz
2022. május 18. 00:24
Huh, azért ilyen posztot nem fogok tetszikelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!