Whoopi Goldberg szerint a holokausztban nem faji kérdés játszott szerepet

2022. február 02. 15:41

„A zsidók ellen irányult emberirtás a nácik által nem faji kérdés volt, fehér emberek két csoportjáról szólt” – jelentette ki az amerikai színésznő és tévés műsorvezető.

2022. február 02. 15:41
null

Az afroamerikai művész a The View című beszélgetőműsorban fejtette ki, hogy a holokauszt nem faji kérdésről, hanem az ember más emberrel szembeni emberietlenségéről szólt. Egyik beszélgetőtársa azonnal rákontrázott Goldberg kijelentésére, mondván, hogy a végső megoldás azonban a fehér felsőbbrendűségről is szólt.

A színésznő azonban ragaszkodott ahhoz az álláspontjához, hogy „két fehér csoportról” beszélünk, a nácik kegyetlensége pedig az ember más ember elleni kegyetlenségére mutat rá, teljesen mindegy, milyen származású emberek voltak érintettek. Goldberg bírálói egyebek mellett – ahogy a műsorban is elhangzott – rávilágítottak: a nácik a zsidókat egy teljesen más fajként állították be, nem vallásuk alapján határozták meg őket.

 

 

A beszélgetőműsorban elhangzott álláspontjáért a 66 éves színésznő később bocsánatot kért, vagy – mondhatni – inkább korrigált rajta. Mint írta: azt kellett volna mondania, hogy a holokauszt nemcsak faji kérdésről, hanem az embertelenségről is szólt.

Fotó: VALERIE MACON / AFP

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csoda
2022. február 03. 08:27
Tehát, Whoopy és az aktuális fajelmélet (critical race theory) szerint minden fehér ember rasszista, kivéve Hitlert és társait.
Budai Katalin
2022. február 02. 21:11
Whoopi Goldberg gondolom nem sokat járt iskolába, ráadásul nem igazán bajlódott a II. világháború történéseivel. Whoopi néger szemmel nézi a világot és a fehéreket.
roughneck
2022. február 02. 20:00
Ahhoz, hogy a nacik ne tartsak a zsidokat mas fajnak, ahhoz talan eloszor az kellett volna, hogy a zsidok ne tekintsek magukat mas fajhoz, "Isten kivalasztott nepe"-hez tartozonak. Innentol lenne mirol beszelni, de addig nem.
lhotx
2022. február 02. 19:40
Ha leszbikus, akkor triplán védett...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!