Rakétatámadás ért amerikai támaszpontokat Irakban és Szíriában

2022. január 05. 20:32

Egyelőre senki sem jelentkezett a támadások elkövetőjeként. A korábbi hasonló eseteket is az Irán által támogatott milíciáknak tulajdonították.

2022. január 05. 20:32
null

Rakétatámadások értek szerdán amerikai csapatok által használt támaszpontokat Irakban és Szíriában. Az amerikai és az iraki hadsereg közlése szerint a nyugat-iraki Anbár kormányzóságban és Bagdadban található bázisokat rakéta-sorozatvetőkből lőtték.

Szíriában pedig nyolc rakéta talált el egy amerikai csapatok által használt bázist. 

A három támadásnak, eddigi jelentések szerint, nem voltak áldozatai. Egy iraki tisztségviselő szerint az Anbár kormányzóságban található támaszpontot öt rakéta találta el szerda este, három pedig elvétette a célt. A névtelenséget kérő illetékes hozzátette, hogy a dzsihadisták ellen harcoló nemzetközi koalíció csapatai óvóhelyre húzódtak a támadáskor.

Öt rakéta a Bagdadtól nyugatra található Ain-el-Aszad légitámaszpont térségében csapódott be. Ugyanezt  a támaszpontot kedden kamikaze drónokkal vették célba, amelyeket az iraki légvédelemnek sikerült megsemmisítenie.

Egyelőre senki sem jelentkezett a támadások elkövetőjeként,

de a korábbi hasonló eseteket is az Irán támogatását élvező milíciáknak tulajdonították.

Szerdán Kelet-Szíriában rakétatámadás érte az Egyesült Államok támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab milícia bázisát, amelyen a Washington vezette terrorellenes koalíció egyik kisebb tanácsadói kontingense is szolgál. Jelentések szerint mindössze kisebb károk keletkeztek. A rakétákat az iráni támogatást élvező fegyveres csoportok egyik erősségének számító el-Majádínból indították. A koalíciós erők tüzérségi csapással válaszoltak. 

Az incidensek hétfőn kezdődtek, Kászim Szulejmáni halálának második évfordulóján. Az Egyesült Államok 2020. január 3-án dróntámadással likvidálta Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz elitegységének vezetőjét Bagdadban. A támadásban az Irán támogatását élvező Népi Mozgósítási Erők nevű, iraki síita milícia egyik vezetője, Abu Mahdi al-Muhandisz is meghalt. Irán már akkor megfogadta, hogy bosszút fog állni. 

Teherán a Forradalmi Gárda külföldi műveletekért felelős alakulatán, illetve az iszlám köztársasághoz fűződő milíciákon keresztül bír jelentős befolyással az iraki és a szíriai viszonyokra. 

(MTI/AP/Reuters)

Borítókép: MTI/EPA/Sepahnews/Iráni Forradalmi Gárda

 

 

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2022. január 09. 07:19
Lesz még sok sok támadás. Miért nem mennek haza ?
csjanos
2022. január 06. 11:27
....izrael provokál...majd Iránra fogja...pfuj
pipa89
2022. január 06. 10:28
1939. szeptember 1-jén színlelt támadás a gleiwitzi adóállomás ellen. Így vette kezdetét a második világháború. Az USA most készül kirobbantani a harmadik világháborút!!!! Destabilizálja teljes Eurázsiát: lásd lengyel-belarusz határ, lásd Ukrajna felfegyverzése, amerikai-orosz konfliktus, lásd a kikényszerített uniós-orosz konfliktust, aztán a kazah beavatkozás és most ez! ÉBRESZTŐ! AZ USA NEGYEDIK BIRODALMAT ÉPÍT!
matykox
2022. január 06. 09:27
Tesztelgetünk, tesztelgetünk? Úgy látszik, nagy a kísértés - meg az utálkozás is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!