Lakásügye miatt lemondott a norvég parlament elnöke

2021. november 19. 10:31

Eva Kristin Hansen azt mondta: tarthatatlan, hogy a parlamentnek olyan elnöke legyen, aki ellen a rendőrség nyomoz. 

2021. november 19. 10:31
null

Az adófizetők által finanszírozott oslói lakása miatt kirobbant botrány miatt lemondott tisztségéről a norvég parlament elnöke csütörtök késő este. Eva Kristin Hansen az NRK norvég műsorszolgáltatónak azt mondta: szerinte tarthatatlan, hogy a parlamentnek olyan elnöke legyen, aki ellen a rendőrség nyomoz. Hozzátette, felvette a kapcsolatot a konzervatív párt elnökével és frakcióvezetőjével, hogy közölje, lemond a törvényhozás elnöki tisztségéről.

A 48 éves Hansen azután került a figyelem középpontjába, hogy kiderült, feltételezhetően jogtalanul rendelkezett parlamenti lakással a norvég fővárosban, ugyanis évek óta van egy háza a férjével a város közelében. A politikus azért kaphatott lakást a fővárosban, mert az északi sarkkörön túl fekvő Tromsoban, Oslótól mintegy 1100 kilométerre fekvő településen volt bejelentve. Hansen most azt állította, hogy félreértette a szabályokat.

Hasonló okok miatt több norvég politikus ügyében indult nyomozás. Szeptemberben Kjell Ingolf Ropstad családügyi miniszter mondott le, miután kiderült, hogy még mindig a szüleihez volt bejelentve, de valójában Oslóban élt a családjával. Csütörtökön az ügyészség bejelentette, hogy hat ingázó parlamenti képviselő ellen indult vizsgálat. A nyomozók esetleges csalást vagy más bűncselekményeket vizsgálnak. Hansen feltételezi, hogy ő is egyike azoknak, akik ellen vizsgálat indult.

(MTI)

(Fotó: YouTube)

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mag Ányos
2021. november 20. 23:03
Egy lakás mindenképp kisebb egy fővárosházánál, de mégis elég volt a lemondáshoz. Karácsony és a tanácsadók éppen elemzik a helyzetet.
Box Hill
2021. november 20. 16:48
A norvég-alap se húzta ki?
nyugalom
2021. november 20. 11:32
Nalun geliek kilopjak a szemü ket is! Lemondas, nem, teflonpofa! Takarodjanak! Követeljük! Libas, meg bandaja mit jeresnek itt? Korrupcio, ugyebar! Csekkatka, bige, cegledi, stb! EU?
mokány
2021. november 19. 20:37
Lemondatták , mert nem szégyenli eléégé fehér voltát . A lakásügy , csak egy fedő sztori .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!