A történelemben először csökkent Indiában a születésszám

2021. november 25. 20:19

A legfrissebb adatok szerint a világ egyik legnépesebb országát is elérte az a fejlett országokra jellemző trend, hogy a teljes termékenységi arányszám nem éri el a reprodukcióhoz szükséges, 2,1-es szintet.

2021. november 25. 20:19
null

A teljes termékenységi arányszám egy, a szülőképes korú, 15 és 49 év közötti nőkre számított hipotetikus gyermekszám, amelyet egy nő szülne élete folyamán. A népesség középtávú fennmaradásához ennek a rátának el kell érnie illetve meg kell közelítenie a 2,1-es szintet, különben nem biztosított tovább az adott közösség fennmaradása. 1,3-es érték alatt a népesség gyors ütemű fogyása valószínűsíthető, melynek végén teljes eltűnése, asszimilációja következik be.

Magyarországon ez a szám 1.49 volt 2019-ben, míg a V4-eken belül a legrosszabb ilyen adattal Lengyelország rendelkezik 1,42-vel. Csehország 1,71-gyel, Szlovákia 1,56-os számmal rendelkezik. A Föld gazdaságilag legfejlettebb térségeiben, így Nyugat-Európában, Észak-Amerikában és Kelet-Ázsiában ez a ráta évtizedek óta a reprodukciós szint alatt van, az USA-ban például 1,64. Az ENSZ adatai szerint a világon a legalacsonyabb a termékenységi arányszám Dél-Koreában van, ahol  1,1 a legmagasabb pedig Nigerben, ahol 6,9 és Szomáliában, ahol 6,1.

Majdnem 1,4 milliárdos népességével India a második legnépesebb állama a világon, ám friss adatok szerint a teljes termékenységi arányszám 2021-ben ez a szám 2-re, azaz egy tizeddel az arányszám alá csökkent. Sosem volt még ilyen alacsony a reprodukciós ráta Indiában, ez pedig azt jelenti, hogy az indiai népesség a következő évtizedekben csökkenni fog.

Az indiai Nemzeti Család- és Egészségügyi Statisztika szerdán közzétett adataiból kiderül, hogy míg 2019-ben a születési arányszám 2,22 volt, addig 2020-ban ez  2,1-re esett, idén pedig kereken 2-re zuhant. Ez az adat hasonló a szomszédos Bangladesre, ahol az elmúlt évtized közepén, azaz 2005-2006-ban még 2,7 volt a  teljes termékenységi arányszám.

Fotó: NARINDER NANU / AFP

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
satman11
2021. november 26. 19:03
Csak Kínában és Indiában él a föld népességének harmada (1,5+1)!
sztd
2021. november 26. 15:03
Mégnem csökkenni kezd a népesség. A fiatalok nyilván sokkal többen vannak, mint az öregek, így az öregek halála még nem ellensúlyozza a születést. Magyarországon, ahol ez az egész folyamat sokkal kiegyenlítettebb volt, és 1956-ban több százezer akkori fiatal disszidált, 1957-ben csökkent a születési arányszám 2,1 alá, és csak 1981-től fogy a népesség.
namégmitnem
2021. november 26. 12:40
Indiában csökken a születésszám? Hála Istennek. Ideje volt. Reméljük, folytatódik a tendencia.
fogas paduc
2021. november 26. 10:22
Lassacskán migri importra fognak szorulni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!