Szijjártó Péter felajánlotta Magyarország segítségét Romániának a konstancai kórháztűz miatt

2021. október 02. 16:00

A román belügyminiszter szerint hét páciens vesztette életét, öt a helyszínen, kettő pedig a kimenekítését és elszállítását követően.

2021. október 02. 16:00
null

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felajánlotta Magyarország segítségét Romániának a konstancai járványkórház miatt, ahol pénteken pusztított tűzvész.

A magyar diplomácia vezetője szombaton a Facebook-oldalán azt írta: „a baj sosem jár egyedül. Sajnos a mondás igazsága most éppen Konstancán bizonyosodott be, ahol halálos tűzvész ütött ki egy járványkórházban”.    

Romániában amúgy is egyre többen szorulnak kórházi ápolásra a koronavírus miatt, s erre jött még rá a tragikus esemény – tette hozzá. Szijjártó Péter jelezte: levelet küldött Bogdan Aurescu román külügyminiszternek, amelyben a részvétnyilvánítás mellett felajánlotta Magyarország segítségét.    

Amennyiben szükség van betegek ellátására, a magyar egészségügyi ellátórendszer kapacitásai megvannak, így számíthatnak ránk

– olvasható a bejegyzésben. Halálos áldozatokat is követelő tűz pusztított pénteken Romániában a koronavírusos betegeket ápoló konstancai járványkórházban. A román belügyminiszter szerint hét páciens vesztette életét, öt a helyszínen, kettő pedig a kimenekítését és elszállítását követően.    

Az első jelentések szerint a kórház intenzív osztálya gyulladt ki, ahol lélegeztetőgépek működnek. A tragédiáról készült amatőr videófelvételeken az látszik, hogy a kétemeletes épület jelentős részét sűrű füst lepte el, a földszinti kórtermekből a betegek az ablakokon kimászva menekültek.

(MTI)

Fotó: Facebook

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2021. október 04. 18:34
Te hülye félbit agyú, funkcionális analfabéta, mindenki elismeri, hogy a sinofarm a leggyengébb!!!! Nem mondtam, hogy hatástalan, csak hogy gyenge. Szóval nem elvtársnak szólítjátok egymást az elvtársaiddal. Jobban is illik rátok a fartárs!!!
Magyarok Pásztora
2021. október 03. 10:38
A johannis most taposta meg Magyarországot ismét.
Imre Debrecen
2021. október 02. 20:51
A segítség felajánlása, rendben van! De, nagyon sok víz lefolyik még a Dunán, amíg a román féllel is hasonlóan jó kapcsolatok alakulhatnak ki, mint Szerbiával! A románok, még a XX. században (szélkakas módjára) elért "politikai" sikereik hatása alatt vannak és annak "zsírjából élnek", amelyeket részben, az akkori magyar diplomácia, gyenge érdekérvényesítő stratégiája és téves helyzetfelismerése(például 1917-1919 között ) is lehetővé tett.
Robur
2021. október 02. 18:10
Csicskulunk? Hogy van a román nagykövet?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!