Megyei seriff: éles lőszerrel töltötték meg Alec Baldwin kellékfegyverét

2021. október 23. 07:27

Az ügy iratai szerint Dave Halls segédrendező találomra felkapott egy fegyvert és a színésznek adta.

2021. október 23. 07:27
null

Éles lőszerrel volt megtöltve Alec Baldwin kellékfegyvere, amellyel a halálos lövéseket leadta filmjének új-mexikói forgatásán – derült ki a megyei seriff jelentéséből, amelyet a helyi bíróságnak küldött pénteken. A dokumentum szerint Baldwinnak a csütörtöki forgatáson egy segédrendező biztonságosnak minősített fegyvert adott át, amelyről az asszisztens nem tudta, hogy éles lőszerrel van megtöltve. A lövések következtében a 42 éves Halyna Hutchins operatőr halálos sebet kapott a mellkasába, a mögötte ülő 48 éves Joel Souza rendezőt pedig a vállán érte lövés és kórházba kellett szállítani. Souza időközben már elhagyhatta a kórházat.    

Számos kellékfegyver valódi

A nyomozók bírósági végzésben kaptak felhatalmazást arra, hogy lefoglalják a bizonyítékokat, így Baldwin véráztatta jelmezét, a forgatáson használt fegyvereket és lőszereket, valamint a történtekről készült felvételeket. Bár a gyilkos fegyver típusa nem ismert, az ügy iratai szerint Dave Halls segédrendező találomra felkapott egy fegyvert a Hannah Gutierrez fegyvermester által egy asztalra előre kikészített három közül, és átadta Baldwinnak, jelezve, hogy biztonságos. Számos kellékfegyver csak utánzat, viszont vannak köztük valódi fegyverek is, amelyeket vaktölténnyel töltenek meg az életszerű és látványos hatások miatt. A vaktöltények annak ellenére, hogy nem tartalmaznak lövedéket, csak lőport, kis távolságon belül halálosak lehetnek.

A kellékfegyvereket használó forgatásokon ezért az előírásoknak megfelelően fegyvermestereket alkalmaznak,

akik feladata felügyelni a potenciálisan veszélyes eszközök biztonságos használatát.    

Baldwin pénteken „tragikus balesetnek” minősítette a történteket, és közölte, mindenben együttműködik a hatóságokkal. A forgatási munkálatokat megszakították. A seriff hivatala szerint nem emeltek vádat, a nyomozást azonban még nem zárták le. A rendőrség hangsúlyozta, hogy Baldwin önként tett tanúvallomást a történtekről. A baleset a Rust című westernfilm forgatásán történt az új-mexikói Bonanza Creek farmon. Baldwin játssza a főszerepet a fimben, amelynek egyben producere is. A rendezést Joel Souza vállalta.

Fotó: MTI/AP/Santa Fe New Mexican/Jim Weber

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hannah184
2021. október 27. 21:25
... És tessék mondani, a segédrendezö célzott az operatörre és a tendezöre, vagy ez volt a Film cselekménye, hogy rájuk kell löni? Wtf?
Akitlosz
2021. október 23. 20:35
Akkor meg is van. A segédrendező a fő felelős és kisebb mértékben a fegyvermester. A többiek nem. Miért nem emelnek vádat ellenük?
luisbathhelena
2021. október 23. 17:44
Azt nem értem a forgatókönyv szerint melyik jelenetben kell az operatőrre lőni????? Ha éles ha nem. És 2x egymás után?
kikicsoda
2021. október 23. 14:05
Csak hogy tisztázzuk: A filmekben használt fegyverek közül számos a valódi fegyver. de sok (legtöbb?) csak utánzat. A valódi fegyverekkel kétféle töltényt használnak: - vaktöltényt (Ebben csak pukapor és némi tömítés van - közelröl ez is veszélyes lehet, föleg nyakra, fejre, stb) - ú. n. Dummy bullet (golyóval ellátott hüvely, amelyben nincs puskapor - pl. jelenetekre ahol közelról mutatják a fegyver töltését) Ebben az esetben viszont éles lőszerről van szó, amely golyója átment egy ember testén és megsebesítette a mögötte ülőt. A kérdés tehát: Hogy került a csizma az asztalra?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!