Már az Északi-tengeren is hánykolódnak a migránsok lélekvesztői

2021. október 27. 21:55

Huszonnégy migránst mentettek ki a tengerből Belgium partjaitól mintegy 40 kilométerre, a migránsok kis csónakon próbáltak meg Angliába jutni, négyüket kórházba szállították – közölte a belga média szerdán.

2021. október 27. 21:55
null

Rendőrségi beszámolók szerint a nemzetközi kikötőnek is helyet adó Zeebrugge partjáról indult csónakban utazók két napja hánykolódtak az Északi-tengeren.Az intézkedés alá volt migránsok között iraki, iráni, kuvaiti, afgán, egyiptomi és algériai állampolgárok voltak. Az ügyükben indított eljárást követően többüket várhatóan olyan uniós országnak adják át, ahol korábban már menedékjog iránt folyamodtak – tették hozzá.    

Emlékezettek: a múlt héten egy 25 éves iraki férfit állítottak elő a francia határ közelében fekvő La Panne-ban, autója csomagtartójában több mint 100 mentőmellényt találtak.

A mellényeket az Angliához közelebb fekvő francia tengerpartokról induló embercsempészek hajóira szánták. Az ügyben eljáró brugge-i ügyész, Frank Demeester elmondta, az emberkereskedők által használt eszközök, köztük felfújható csónakok, mentőmellények, csónakmotorok, vizeskannák legtöbbje Belgiumból származik, vagy az azon keresztül jut el Franciaországba.

(MTI)

Fotó: ALFONSO DI VINCENZO / AFP

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amca
2021. október 28. 18:34
Omar Molla falangista tábornok nagy mondása : Az 5. Hadoszlop. Ezek jönnek égen ,földön,vizen,víz alatt,északról ,délről,keletról ,nyugatról.
Akitlosz
2021. október 28. 14:31
Ha tényleg elvesztenék azokat a lelkeket, akkor nem lenne baj. De ez így csupán az EU betelepítő politikájának a kiszélesítése.
Korrupt Kornél
2021. október 28. 10:14
kuvaiti migráns? Mégsem akkora a jólét ott?
zrx8
2021. október 28. 09:15
Nem is nagyon lesz ez megoldva, amíg az EP legalább 50%-a nem lesz visszaküldve budipucolónak, vagy maximum krumplisütőnek a mekibe..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!