Leépítések lesznek a Soros-szervezetekben

2021. szeptember 13. 15:00

Az alapítvány vezetői szerint a változások valóban fájdalmasak lesznek, de elkerülhetetlenek. Eközben egyes kritikus dolgozók szerint rasszizmus és szexizmus is tapasztalható a szervezetekben.

2021. szeptember 13. 15:00
null

Sok szervezet egy utolsó mentőövet kap, azután Sorosék elengedik a kezét. Még nem tudni kik azok, akik később újra részesülnek majd az amerikai-magyar milliárdos finanszírozásából – számolt be a HVG.

A New York Times-ra hivatkozva a lap azt írja: egy márciusi körlevélben szerepelt az „átstrukturálás” szó, amivel a Soros György által alapított Open Society Funds nevű alapítvány támogatásában részesülők szembesültek. Ahogyan a levélben írták „az együttműködések természete sok esetben megváltozik”.

Több mint 150 alapítványi dolgozó számára ér véget a megbízatás

Ez azt jelenti, hogy a sok szálon futó számtalan támogatási programot racionalizálni fogják. Sok nonprofit szervezet és alapítványi alkalmazott számára egyfajta végkielégítési program indul, ami további egy évre, vagy akár tovább is biztosítja a finanszírozásukat, de leszögezve, hogy a támogatás ezután véget ér.

Az „elszakadást” megkönnyítő, a világ minden táján működő szervezeteknek szánt támogatások kifizetésére az OSF jelentős összeget, több mint 400 millió dollárt különített el. Több mint 150 alapítványi dolgozó számára a végkielégítéssel véget ér a megbízásuk is.

Az átalakítás fájdalmas lesz

Az alapítvány vezetői szerint a változások valóban fájdalmasak lesznek, de elkerülhetetlenek. A cikk szerint a feszültségek az Open Society Foundations májusi online meetingjén pattantak ki a legdurvábban. 

Az Open Society alkalmazottai magyarázatot követeltek, amiért velük nem konzultáltak az átalakításokról szóló döntések előtt.

Többen megemlítették, hogy a változások ráadásul egyáltalán nem foglalkoztak a szervezeteken belül fel-felbukkanó rasszizmus és szexizmus kérdésével.

„A kezdetekben az alapítvány sokkal jobb volt az adakozásban, mint egyes programok leállításában. Ez luxus volt és ma is az. Nincsenek stratégiai célkitézűseink, miközben amivel igazán törődünk, amiért dolgozunk, az folyamatos támadás alatt áll. Sokkal jobban meg kell terveznünk, hogy szállunk szembe ezekkel a támadásokkal” – mondta Malloch-Brown, az Open Society Foundations elnöke.

Alexander Soros: „Az apám a főnököm. Én neki dolgozom.”

Alsóbb szinteken viszont egészen máshogy látják az átszervezést. „Miért nem kérdezték meg azokat, akik valóban ott dolgoznak a frontvonalakon, hogyan képzelik el ők az átszervezést?” – teszi fel a kérdést Ramzi Babouder-Matta, egy a futó programok adminisztrációjával foglalkozó szakértő, aki az alapítványtól távozók között szerepel.

„Úgy érzi az ember, mintha a vezető beosztásban lévő kevesek döntenének anélkül, hogy akár csak megpróbáltak volna szóbaállni a hierarchia másik végén lévőkkel” – teszi hozzá.

Soros György fia, Alex Soros szerint az átalakítás fájdalmas, de a szervezet erősebb lesz tőle. Azt is hozzátette, hogy bár nagyon fontos neki, hogy az alapítvány vezetésében a sokféleség uralkodjon, de „az apám a főnököm. Én neki dolgozom. Ez a szervezet pedig az ő álmán és az ő pénzén keresztül jött létre és működik”.

Kép forrása: Georg Hechmuth / AFP

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mediator01
2021. szeptember 14. 12:18
„az apám a főnököm. Én neki dolgozom. Ez a szervezet pedig az ő álmán és az ő pénzén keresztül jött létre és működik” - és vele együtt megy a p.csába...
Csendesgyöngy
2021. szeptember 14. 09:23
Most dőlnek majd ki a szekrényből a csontvázak! A sértett, elbocsájtott emberek felfednek jó pár dolgot a Soros maffiáról.
mucsay
2021. szeptember 14. 09:14
150? a világon? a hány tízezerből? lesz azoknak helyük, főleg egyetemeken, de libsi kormányoknál és brüsszelben is. soros mindig is szerette másokkal fizetetni a saját embereit.
luisbathhelena
2021. szeptember 14. 07:42
A vasárnapi vita Sorosnak is sok volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!