Az amerikai igazságügyi minisztérium pert indított a texasi abortusztörvénnyel szemben

2021. szeptember 10. 08:28

Az amerikai szövetségi igazságügyi miniszter szerint a minisztériumnak kötelessége megvédeni az Egyesült Államok alkotmányát, fenntartva a jogállamiságot.

2021. szeptember 10. 08:28
null

Az amerikai igazságügyi minisztérium csütörtökön pert indított Texas ellen a tagállam abortusztörvénye miatt – jelentette be Merrick Garland amerikai szövetségi igazságügyi miniszter. „A törvényi szabályozás kézenfekvő és egyértelmű célja megakadályozni a nőket abban, hogy gyakorolhassák alkotmányos jogaikat. A törvény nyilvánvalóan alkotmányellenes” – szögezte le Garland.

A keresetet a texasi szövetségi bíróságon nyújtották be, azzal a kérelemmel, hogy az illetékes bíró nyilvánítsa semmisnek a törvényt, „meggátolva végrehajtását és megvédve a Texas által megsértett jogokat”. 

A jogszabály a terhesség hatodik hetétől megtiltja az abortuszt

A szeptember elsejével hatályba lépett jogszabály Texas államban a terhesség hatodik hetétől – azaz amikor először kimutatható a magzati szívverés – megtiltja az abortuszt.

Még a nemi erőszak vagy a vérfertőzés sem képez kivételt a szabályozás alól,

leszámítva azt, ha az anya egészsége – nagyon szűken meghatározott esetekben – veszélybe kerül. Az abortuszjogi szervezetek szerint az államban elvégzett abortuszok 85-90 százaléka a terhesség hatodik hete után történik, vagyis a törvény nagy valószínűséggel sok klinikát kényszerítene bezárásra. 

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hakos
2021. szeptember 11. 20:36
"vagyis a törvény nagy valószínűséggel sok klinikát kényszerítene bezárásra". Náluk is az áru és szolgáltatások szabad mozgásának ürügyével akarnak eldönteni erkölcsi kérdéseket?
Zokni
2021. szeptember 10. 15:45
Az azért vigasztaló a környezeti katasztrófából adódó közelgő világvégében, hogy az abortusz ellenes idiótákat, és a legsürgetőbb klíma-válsághelyzet kezelése helyett inkább az ő támogatásukra építő politikai kalandorokat is elsöpri majd.
lvjtn
2021. szeptember 10. 09:49
nem tudom, hogy lesz-e olyan világ, amikor a leszármazottaink ugyanolyan értetlenkedve fognak ránk bámulni, hogyan lehettünk ilyen borzalmasan barbárok, hogy engedtük a magzatok ipari méretű lemészárlását, ahogy ma már a rabszolgaságra vagy a gázkamrákra tekintünk
mokány
2021. szeptember 10. 09:33
Az amerikai alkotmány nem védi a legfiatalabb amerikaiakat ? Szó szerint értelmezni a " veleszületett jog " kifejezést , az irományt megfogalmazók szándékának kiforgatása .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!