Mosóczi László: Hatezer milliárd forintot szánnak vasútfejlesztésre

2021. augusztus 31. 16:04

Hatezer milliárd forintot szánnak a következő években vasútfejlesztésre, a források kétharmadát a vasúti infrastruktúra korszerűsítésére, egyharmadát pedig az úgynevezett „gördülő állomány”, vagyis a vasúti kocsik minőségi cseréjére fordítanák – mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Kőszegen a Homlok Építő Zrt. által rendezett gépbemutató szakmai napon.

2021. augusztus 31. 16:04
null

A következő 10-15 évben a közlekedésfejlesztés középpontjában egyértelműen a vasútfejlesztés áll majd, a beruházásokkal versenyképesebbé, kényelmesebbé és gyorsabbá válik a hazai vonatközlekedés – mondta. Hozzátette: a fejlesztések kiemelt célja a vasúthálózat minőségének, teherbíró-képességének és biztonságtechnikájának javítása; a vasútépítésre szakosodott építőipari cégek számára ugyanakkor komoly lehetőséget ad a vasútprogram megrendelés-állományuk növelésére.    

Az államtitkár hangsúlyozta: a vállalkozások akkor lehetnek képesek megbirkózni a tömegesen jelentkező kivitelezési feladatokkal, ha hatékonyságukat korszerű eszközök beszerzésével javítják. Példaként említette a Homlok Építő Zrt.-t, amely a cég által megvásárolt francia GEISMAR (S2PV) vágányfektető gépsort és technológiát először az éppen zajló 17 kilométer hosszúságú Kőszeg-Szombathely vasútvonal felújítása során állította üzembe. A világszínvonalú technológia, amelyet a társaság keddi szakmai napján mutattak be, kilenc fős személyzet közreműködésével egy 10-12 órás műszak alatt több mint ezer méternyi vágány lefektetésére alkalmas.    

A GYSEV 3,2 milliárd forintos beruházással 2022 közepéig újítja fel a Kőszeg-Szombathely vasútvonalat, melynek fejlesztése a felújítással nem ér véget, hiszen a vasúttársaság még az idén kiírja a közbeszerzést a vonal villamosításának tervezésére.    

Homlok Zsolt vezérigazgató kiemelte: vasi kötődésű cégként megtiszteltetés a számukra, hogy a Kőszeg-Szombathely vasútvonal felújításán dolgozhatnak és éppen ott mutathatják be „nagyvasúton” először az alkalmazott technológiát. „Szakemberként elhivatott vagyok vasúti infrastruktúra fejlesztése iránt, így tulajdonosként is fontosnak tartom a vállalati technológia fejlesztését. Olyan technológiát emeltünk be a mindennapi munkába, ami nem csak kiváltja, vagy jelentősen csökkenti a fizikai munkavégzést, de ezáltal hatékonyabbá, gyorsabbá is teszi a vasúti pálya építését, felújítását” – mondta.    

Szólt arról is, hogy az építési, felújítási munkálatok jelenleg teljes vágányzár mellett zajlanak, ígérete szerint ezekkel szeptember végére elkészülnek. Básthy Béla (Fidesz), Kőszeg polgármestere úgy fogalmazott, a kisváros életét hosszú távon meghatározó fejlesztések zajlanak Kőszegen, hiszen előkészítés alatt áll az M87-es gyorsforgalmi út építése, fontos műemlékek újultak meg, és egy egyetemi intézet is létesül.

(MTI)

Fotó: MTI/Varga György

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2021. szeptember 04. 23:49
Vannak itt még kibeszéletlen témák, amik tabuk. Például, hogy mennyire haszonélvezője volt a rendszerváltásnak az állami bürokrata réteg. Folyton arra hivatkoznak, hogy ők bezzeg mindent befizettek, szemben a csaló vállalkozókkal. Miközben ültek a jóban és megkapták a nettót. Ezeknek rossz, ha másnak jó, mert kevésbé fontosnak érzik magukat.
brekker
2021. szeptember 04. 23:37
Fizette pedig a többi nem állami céges vagy magánvállakozó, zsebbefizetős alkalmazott.
brekker
2021. szeptember 04. 23:21
Azt azért nem hagyhatom ki, hogy az állami melegedőben mindig büszkék arra, hogy ők bezzeg minden adót és járulékot befizettek. Ja, eleve levonta tőlük az állam, mint munkáltató.
brekker
2021. augusztus 31. 20:50
Félreteszi a 600 ezerből ami megmaradt, és azzal rendes jó kivitelezőket bíz meg, nem olyanokat, akik lerabolják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!