Lemondott posztjáról a szexuális zaklatási botrányba keveredett demokrata párti New York-i kormányzó

2021. augusztus 10. 21:38

Andrew Cuomo-t múlt héten párttársa, az amerikai elnök is távozásra szólította fel.

2021. augusztus 10. 21:38
null

Lemondott posztjáról a szexuális zaklatási botrányba keveredett demokrata párti New York-i kormányzó, Andrew Cuomo. a politikus, aki több mint tíz éve töltötte be a kormányzói tisztséget azt követően mondott, le, hogy múlt héten a helyi főügyész, Letitia James nyilvánosságra hozta egy hónapokig tartó egy vizsgálat eredményét, miszerint Cuomo több nőt is szexuálisan zaklatott. 

A politikust a napokban az amerikai elnök, a szintén demokrata párti Joe Biden is lemondásra szólította fel, azt követően, hogy ismertté vált az említett vizsgálat eredménye. Eszerint 

Andrew Cuomo szexuálisan zaklatta az állami hatóságok több jelenlegi és egykori női munkatársát, fogdosta, csókolgatta és ölelgette őket, valamint illetlen megjegyzéseket tett rájuk.

A vizsgálat azt is megállapította, hogy Andrew Cuomo és támogatói bosszút álltak az egyik korábbi alkalmazotton, aki vádakkal állt elő. A vizsgálat során a felkért ügyvédek – Anne Clark és Joon Kim – 179 emberrel beszéltek és 7400 bizonyítékot vizsgáltak meg, köztük dokumentumokat, e-maileket, hangfájlokat és fotókat.      

A 168 oldalas jelentésben kitértek arra is, hogy a 2011 óta hivatalban lévő kormányzó ellenséges és félelemteli munkahelyi légkört teremtett női beosztottjai számára. A beszámoló civil vizsgálat eredménye, amelynek nincsenek automatikus jogi következményei, legfeljebb egy eljárás megindításának alapjául szolgálhatnak.

 

Kép: MTI/EPA/Porter Binks

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2021. augusztus 11. 08:34
Mi történt?? Meglepetésszerűen megkefélte a feleségét??
I_Isti
2021. augusztus 11. 08:04
Elég nehezen ment neki ez a lemondás.
Reszelő Aladár
2021. augusztus 11. 07:24
Ezzel megúszott minden eljárást, a pénzt megtarthatja az úgy lezárva. Szenátor és elnök már nem lesz. Micsoda veszteség. . .
Sincero
2021. augusztus 11. 04:49
Az még csak "hagyján" (= érthető), hogy a liberálisok kicsinálnak bennünket, de az a legjobb bennük, hogy önmagukat is kicsinálják. A skizofrén liberálisok megint a kardjukba dőltek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!