Muzulmánok és rendőrök csaptak össze Jeruzsálemben

2021. július 18. 16:09

Összecsapások voltak Jeruzsálemben a Templom-hegyen a muzulmán hívők és a rendőrség között a zsidó Szentély pusztulásának emléknapján (tisa beáv).

2021. július 18. 16:09
null

Vasárnap reggel a muzulmán hívők elbarikádozták magukat az Al-Aksza mecset mellett, hogy megakadályozzák a zsidó látogatók érkezését. A rendőrség tömegoszlató eszközökkel, köztük gumilövedékekkel űzte el a jelentésük szerint feléjük köveket dobáló palesztinokat. Később több mint ezer zsidó látogató lépett a Templom-hegyre, ahol a zsidók első és második Szentélye állt, amelyet ezen a napon romboltak le i.e. 586-ban a babiloniak, majd i.sz. 70-ben a rómaiak. A palesztin média szerint több palesztin aktivistát őrizetbe vettek a rendőrséggel történt összecsapások után. A Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász elítélte és veszélyesnek nevezte az izraeli eszkalációt.

A reggeli összecsapások után Naftali Bennett miniszterelnök helyzetértékelő megbeszélést folytatott Omer Barlev belbiztonsági miniszterrel és Kobi Sabtai rendőrfőkapitánnyal. A tanácskozáson a miniszterelnöki hivatal közleménye szerint a zsidók Templom-hegyi látogatásának folytatása és rend biztosítása mellett döntött. Az egyezmények szerint a Templom-hegyet, arab nevén a Haram al-Sarifot muzulmánok felügyelik, de a biztonsági kérdésekért az izraeli rendőrség felel. A zsidóknak szabad látogatni, de tilos imádkozni ezen a helyen.

Május közepén a Templom-hegyen történt összecsapások vezettek az Izrael és a Gázai övezetet uraló Hamász szervezet közötti Falak őrzői hadművelethez. Izrael 1967-ben, a hatnapos háborúban foglalta el Jordániától Kelet-Jeruzsálemet, ahol az óváros és benne a Templom-hegy található.

(MTI)

Nyitókép: MTI/AP/Mahmoud Illean

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ezekiel2517
2021. július 18. 22:09
Namármost,ha a mecsetet a zsidó templom fölé építették,akkor ki is a megszálló?
iIonah
2021. július 18. 18:58
Azt hittem, hogy Németországban.
Héja
2021. július 18. 18:19
Ha az én családomat, lakásomat a szomszéd kerületből rakétáznák, kiirtanám a lövöldözőket.
pitypang1125
2021. július 18. 17:43
Na ha erre megint rakétáznak, akkor remélem lesz annyi eszük a zsidóknak hogy szárazföldi offenzívát indítanak, és a terroristákat beleszorítják a tengerbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!