Minden hivatalos kormányzati Facebook-oldalt törölnek Németországban

2021. július 01. 17:15

A német vezetés megelégelte, hogy a tech óriás nem tartja be az uniós adatvédelmi rendeletet.

2021. július 01. 17:15
null

A német kormány a 2021-es esztendő végéig az összes kormányzati Facebook-oldalt törölni fogja – jelentette be a német szövetségi adatvédelmi biztos. Ulrich Kelber a múlt hónapban minden kormányzati szervnek levelet írt, melyben arra kérte a hivatalvezetőket, töröljék az általuk vezetett szervezeti egységek hivatalos oldalait a legnagyobb közösségi platformról.

A hivataloknak a végleges törlést 2022. januárig kell végrehajtaniuk. 

Mindez azt jelenti, hogy több millió követőt veszítenek el a hivatalos német kormányzati oldalak. A német Egészségügyi Minisztériumnak például jelenleg több mint 760 ezer követője van, úgy néz ki azonban, hogy már nem sokáig. Az elkövetkezendő hónapok során fokozatosan megszűnik az információ átadás és megosztás a Facebookon. 

Kelber ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a közösségi médiában való megjelenés fontos az állampolgárokkal való kapcsolattartás szempontjából, ezért is várt eddig a döntés meghozatalával. Azonban a kormánynak példát kell mutatnia az emberek számára, az adatvédelmi törvények ugyanis mindenkire, még a legnagyobb közösségi platformok üzemeltetőire is vonatkoznak. 

Az ügy hátterében az áll, hogy a Facebook nem hajlandó információt megosztani azzal kapcsolatban, hogy az oldalkezelő felületén (Facebook Pages) keresztül milyen típusú adatgyűjtés és adatfelhalmozás folyik.

Az adatvédelmi szabályok a magányszemélyek, kormányzati szervek és vállalatok által létrehozott Facebook-oldalakra is vonatkoznak, ami viszont azt jelenti, hogy az üzemeltetők jelenleg nem tudják betartani az EU általános adatvédelmi rendeletének (GDPR) átláthatóságra vonatkozó passzusait. Így például nem képesek a rendeletben elvárt módon tájékoztatni Facebook-oldaluk követőit arról, hogy mi is történik az általuk megosztott adatokkal. 

A Facebook az oldalakon gyűjtött adatokat célzott hirdetésekhez használja fel, a német kormány kezdeményezése pedig akár képes lehet komolyan befolyásolni a nagyvállalat reklámtevékenységét.

Az oldalak törlésével ugyanis a gyűjtött információ minősége is romlik,

és amennyiben például az EU is a hivatalos oldalak eltávolítsa mellett dönt, a Facebooknak komoly profitkieséssel kell számolnia az európai piacon. Így a vállalat vagy változtat üzletpolitikáján, vagy a német kormány kezdeményezését akár más európai országok és Brüsszel is átvehetik.

Gergi-Horgos Mátyás

Fotó: Pixabay

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. augusztus 04. 20:00
A magyar kormány nem fogja követni eme jó példát.
lynx
2021. július 11. 10:59
Nem érem el a facebook oldalam. Ezért a nyakamba akasztottam egy táblát és ráírtam hogy érzem magam. Így mentem ki az utcára. Már ketten követnek. Egy fehér ruhás, meg egy rendőr.:)
eresgé
2021. július 09. 13:00
végre! A valóság azt hiszem inkább azzal a szebedszemmel is jól látható összeggel függhet össze amit cca 10 év késéssel néhány német nagyvállalat elkezdett a data-driven átszervezésekbe beletolni... 7-8 éve amikor a telefonok és a mobilnet kezdett megfizethető lenni a facebook oldal tényleg nem volt rossz ötlet ráadásul sok esetben a szolgáltatók az FB-t ingyen adták (nem számították bele az adatforgalomba egy részét a FB használatnak). Azóta viszonylag egyszerű alkalmazásokkal lehet a kapcsolatot tartani, ha nem esnek át a ló túloldalára push notifikációkkal akkor jól működhet a story. Nem bánnám, ha pl a magyar egyetemek is lejönnének a cuccról és valami egyszerű alkalmazással üzengetnének a hallgatóknak az semlenne hátrány ha a Fb tanulmányi csoportok helyett inkább értelmesebben használható (rendezhető, menthető) fórumokat használnának (lehetőleg nem úgy hogy egy tökkelütött rokon gyerek aki helyesen le tudja irni a a szót számítógép gányol valamit, vagy az oktató elvtárs privát cége - hanem mondjuk megnézik mit tudnak a nagyok és esetleg szakdolgozat TDK keretében egy csapat nebuló nekiesik és megcsinálja..)
OberEnnsinnen
2021. július 09. 03:55
Gondolj csak arra, a törléssel elvesznek a bizonyítékok. és a lényeg itt van. Ezt a német kormányt egy független bíróság a világ végéig börtönbe küldené, a dokumentumok alapján. Csak ezért börtönbe, mert nincs halálbüntetés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!