A kubai elnök hazugságoknak nevezte a szigetországi zavargásokról szóló híreket

2021. július 17. 21:45

„Amit a világ most Kubáról lát, hazugság” – jelentette ki hat nappal a kommunista kormány elleni tüntetések után Miguel Díaz-Canel, a szigetország elnöke.

2021. július 17. 21:45
null

Bírálta a Kubában történt zavargásokról terjesztett „hazugságokat” szombaton Miguel Díaz-Canel, a szigetország elnöke, aki a „forradalmi eszmék megerősítésének” szentelt havannai politikai gyűlésen beszélt több tízezer híve előtt. „Amit a világ most Kubáról lát, hazugság” – jelentette ki hat nappal a kommunista kormány elleni tüntetések után Díaz-Canel, aki bírálta a közösségi portálokon terjesztett, erőszakoskodásra és vandalizmusra buzdító „hamis képeket”.

„Árad a gyűlölet a közösségi portálon” - hangsúlyozta az elnök, azután, hogy vasárnap déltől szerda reggelig lekapcsolták az internethez való hozzáférést. Kubában „nem olyan kormány van hatalmon, amely elnyomná a népét” – mondta az államfő. A tüntetéseken egy ember meghalt, több tucatnyian megsebesültek és több mint száz embert vettek őrizetbe – emlékeztetett az AFP francia hírügynökség.

Díaz-Canel szerint a tüntetéseket az Egyesült Államok szervezi

„Egyetlen hazugságot sem tettek közzé véletlenül vagy tévedésből, mindez egy nem hagyományos háború forgatókönyve alapján végzett hideg számítás” – tette hozzá az elnök, aki az Egyesült Államokat vádolja a július 11-i tüntetések megszervezésével. „Győzni születtünk, nem legyőzetni!” – skandálta a tömeg a havannai tengerparti Malecon körúton.

A 90 éves volt elnök, Raúl Castro is ott volt a nagygyűlésen, a helyzet súlyossága miatt átmenetileg kénytelen volt visszatérni a visszavonultságból. Röviddel a gyűlés előtt egy férfi a kormányellenes tüntetés himnuszává vált rap-szám szavait kiáltotta – „Patria y Vida” (haza és élet), a rendvédelmi erők őrizetbe vették – jelentették az AFP tudósítói a helyszínről. A Granma, a Kubai Kommunista Párt lapja szerint hasonló nagygyűléseket tartottak a karibi szigetország más városaiban, így Santiago de Cubában, Bayamóban, Camagüeyben és Santa Clarában is.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Ernesto Mastrascusa

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. július 19. 10:15
A kubai elnök nézzen már körül az országában ! Lerohadt épületek, lehaecolt 50 éves autók szegénység és nyomor, ez Cuba.
ElBundi
2021. július 18. 19:45
Ezek közül a sok okos hozzászóló közül ki volt ott és kivel beszélgetett! Kezeket fel! Ja, senki, akkor pofa!
Akitlosz
2021. július 18. 10:28
"Díaz-Canel szerint a tüntetéseket az Egyesült Államok szervezi" Kb. tuti, hogy van köze hozzá.
LPJ53
2021. július 18. 10:17
Azért nem működik a kínai modell, mert a kubaiak latinok és négerek keveréke.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!