Joe Biden véget vet az alaszkai esőerdőben folyó fakitermelésnek

2021. július 15. 20:15

Joe Biden amerikai elnök kormánya csütörtökön bejelentette, hogy véget vetnek az ország legnagyobb erdőségében, az alaszkai Tongass Nemzeti Erdőben folytatott nagyszabású fakitermelésnek, és helyette inkább az erdő helyreállítását tűzik ki célul.

2021. július 15. 20:15
null

Az amerikai Erdészeti Szolgálat bejelentése megfordítja a Trump-kormány döntését, amely feloldotta a fakitermelésre és a délkelet-alaszkai esőerdőben történő útépítésre vonatkozó korlátozásokat. Az új rendelkezések ugyanakkor megengedik a helyi közösségeknek, hogy kisebb mennyiségben, kulturális célra, például totemoszlopok, kenuk készítéséhez és a törzsi kézművesek általi felhasználásra vásárolhassanak faanyagot az erdőből, beleértve akár néhány idős fát is.    

A Mezőgazdasági Minisztérium, amelyhez az Erdészeti Szolgálat tartozik, azt is bejelentette, hogy lépéseket tesz az úgynevezett „útmentes szabály” helyreállítására a Tongass területén. A 2001-es szabály megtiltotta az útépítést és a fakitermelést az erdőség csaknem egyharmadában, néhány kivételtől eltekintve. A Trump-kormány azonban tavaly feloldotta ezt a szabályozást, amivel kivívta az alaszkai republikánus kormányzó és a republikánus kongresszusi küldöttek tetszését.    

Környezetvédő csoportok üdvözölték a bejelentést. „Az idős erdők kulcsfontosságúak az éghajlatváltozás kezelésében, ezért az útmentes szabály visszaállítása a Tongassban kritikus fontosságú, mivel kimondta, hogy a védelmet érintő erdőkben nem lehet utat építeni és fát kitermelés céljából kivágni” – hangsúlyozta Andy Moderow az Alaska Wilderness League elnevezésű csoport képviselője. A Tongass durván 16,7 millió hektáros területéből több mint 9 millió hektárra vonatkozik az útépítési tilalom.

(MTI)

Fotó: ELEANOR SCRIVEN / ROBERT HARDING PREMIUM / ROBERTHARDING VIA AFP

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2021. július 17. 14:46
A kommunista éra kezdte el a parasztság kiirtását, de a "rendszerváltás" folytatta azzal, hogy nem teremtette meg az akkor még igenis elhivatott, háztájin megerősödött paraszti réteg újjászerveződésének a feltételeit. A Tsz cseléd az ÁLLAM-nak cselédje volt ugyan, de a saját földjén, a saját vagyonában cselédkedett, a komenista kényszer miatt kelletlenül - fogcsikorgatva várva a feltámadásra, ami a gengszterváltással mégiscsak elmaradt... A történelem a fidesz elé sodorta ennek a megoldási kényszerét - de ez csak a választási lózungokban hangzott el, a valóságban nemhogy nem történt meg, hanem a vidék állapota még tovább romlott. Most a hajdanvolt ÉLETKÉPES magyar paraszt unokája Mészáros Lölő, Debreczeni Sándor, Raskó György, Kuruczfarm Kft., Bonafarm Holding stb. - a faluja határától teljességgel idegen - "TŐKEBEFEKTETŐK" által bitorolt földön BÉRMUNKÁS. A mai magyar politikának pedig az a hamisan sugallt tévképzete, hogy az intenzív nagybirtokon robotoló cseléd ugyanaz a minőségi kategória, mint a Maslow piramis talpán a társadalmat az Anyatermészettel összekötő, abban gyökerező parasztgazda.... Napjainkban a termőföld több mint 60%-át olyan agrárgyárak bitorolják, mint pl. a Talentis Agro Zrt. vagy a Bonafarm Holding. Orbán pedig még az írmagját is ki fogja irtani a magyar parasztnak - itt a forgatókönyv: https://www.facebook.com/lazar..
kbs_real
2021. július 16. 13:30
A favágók meg majd kapnak segélyt. Jó lesz az.
rollotomasi
2021. július 16. 09:27
Mit gondoltok, miért drágul nálunk heti szinten az épületfa köbmétere? Hát csak azért, mert az USA elkezdte felvásárolni a fát Európából. Úgyhogy ennyire fasza gyerek Bidé papa. Több legyet is üt vele egy csapásra. Egyrészt, a korlátolt amerikai közvélemény azt hiszi, hogy ő a nagy környezetvédő, másrészt Inflációt és feszültséget gerjeszt Európában, mert amellett, hogy a faanyag egyre drágul, hiánycikk is lett a felvásárlások miatt, ez pedig az infláció mellett a gazdasági növekedést is visszaveti. Ez a ti szeretett USÁ-tok, aminek az EU tövig szopja a farkát.
LAW AND ORDER
2021. július 16. 08:24
Le a gazdasággal, le a termeléssel! Éljen a spekuláció, az érzékenyítés, no meg a hitelfelvétel! Ez a démonkrata csődpolitizálás!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!