Megszavazták: ősztől az egyedülálló nők és a leszbikus párok is kérhetnek mesterséges megtermékenyítést Franciaországban

2021. június 29. 20:25

A törvény egyik vitatott pontja, hogy az így született gyerekek számára lehetővé teszi, hogy felnőtté válva megismerjék a spermadonor személyazonosságát.

2021. június 29. 20:25
null

A francia parlament kedden megszavazta azt a törvényt, ami alapján ezentúl a leszbikus párok és az egyedülálló nők is kaphatnak termékenységi kezelést – írja a France24 nyomán a 444.hu.

A lap felidézi: az eddigi szabályok szerint ugyanis csak a heteroszexuális párok igényelhettek ilyen kezeléseket, – például in vitro fertilizációt – emiatt az egyedülálló nőknek vagy a leszbikus pároknak eddig külföldre – főként Spanyolországba és Belgiumba – kellett utazniuk.

A szabályok megváltoztatására Emmanuel Macron még a 2017-es elnöki kampányában tett ígéretet, a konkrét javaslatról már két éve vita folyik.

Olivier Véran egészségügyi miniszter azt mondta, hogy az érintett nők már ősztől kérhetik a kezeléseket.

A törvény egyik vitatott pontja, hogy az így született gyerekek számára lehetővé teszi, hogy felnőtté válva megismerjék a spermadonor személyazonosságát. Pedig a törvény eddig anonimitást garantált a donoroknak – zárul a cikk.

Nyitókép: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Prominet
2021. június 30. 08:59
Még egy szög a keresztény európai társadalom koporsójába. Nem tudom mi lesz a vége, de a gyermekvállalás az nem olyan mint a fogpótlás. Kérek időpontot és kész... Akkora öles csapásokat mérnek a normalitásra a jóléti őrületükkel a nyugati társadalmak, hogy el tudom képzelni azt is ha törvénybe foglalják a gyerek az államé a szülő csak ideiglenes gondozó. Kell ez...? Pfff... A spermabankokat pedig bezárnám, vagy szabályoznám mert az talán mégsem egy szupermarket. Állítólag 10 év és kész a mesterséges anyaméh. Valamennyire már talán most is műxik... Az még majd lök egyet a szánkón.
luisbathhelena
2021. június 30. 08:38
A leszbikusok tagadják a biológia törvényeit. Akkor miért kell igénybe venni? Főleg a társadalom pénzen...
MZXX
2021. június 30. 06:48
És milyen emberek lesznek azok, akik így felnőnek? Az egész törvény a leszbikusok komfortérzetéről szól. A gyerekről, a későbbi emberről egy szó sem esik a történetben, hogy ez nekik jó lehet-e? Még egy csomag liszttel is jobban bánnak.
files32
2021. június 30. 06:35
Ez semmi, nálunk már a fidióta férfiak is kérhetik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!