Házas kolléganőjével csókolózott, a távolságtartás hiánya miatt kellett távoznia a brit miniszternek

2021. június 26. 22:54

Lemondott szombaton Matt Hancock brit egészségügyi miniszter, helyére Sajid Javid volt pénzügyminisztert nevezte ki Boris Johnson miniszterelnök.

2021. június 26. 22:54
null

A nős, háromgyermekes Hancock távozását a kormányzó brit Konzervatív Párton belül is többen sürgették, nem elsősorban a munkatársnőjével kialakított intim viszony miatt, hanem azért, mert a legolvasottabb brit bulvárlap, a The Sun által közölt fotók szerint megsértette a saját minisztériuma által a koronavírus-járvány megfékezése végett érvényben tartott munkahelyi távolságtartási ajánlásokat. 

Az egészségügyi minisztériumban május 6-án készült, a lap által e héten közölt fotókon Hancock és szintén házasságban élő, ugyancsak háromgyermekes kolléganője, Gina Coladangelo csókolózás közben látható. A brit kormány jelenleg érvényes ajánlásában az szerepel, hogy akik nem otthonról dolgoznak, munkahelyükön lehetőség szerint tartsanak egymástól két méter távolságot.

Hancock nem akar kerékkötő lenni

Boris Johnson miniszterelnöknek küldött szombati levelében Hancock azt írta: semmit sem akar kevésbé, mint azt, hogy a magánéletével kapcsolatos ügyek elvonják a figyelmet a koronavírus-járvány ellen folytatott küzdelemről. „Azoknak, akik oly sok áldozatot hoztak a járvány idején, tartozunk annyival, hogy őszinték legyünk velük, ha csalódást okoztunk nekik, ahogy azt én is tettem a (távolságtartási) ajánlás megsértésével" – fogalmaz Hancock a lemondását bejelentő levélben. Válaszában Johnson sajnálkozásának ad hangot Hancock távozása miatt. A kormányfő azt írta: a volt egészségügyi miniszter nagyon büszkén távozhat hivatalából, nemcsak amiatt, ahogy a járványhelyzetet kezelte, de mindazon eredményekért is, amelyeket a koronavírus-járvány előtt az egészségügyben elért.    

Egy sikeres időszak ért kudarcos véget

Matt Hancock miniszterségének egyik kiemelkedő sikere a nagy-britanniai oltási kampány. Az általa eddig vezetett szaktárca szombat esti beszámolója szerint a koronavírus elleni oltás első dózisából eddig 44 078 244-en részesültek, közülük 32 244 223-an a második adagot is megkapták. Ez azt jelenti, hogy a brit felnőttek 83,7 százalékát már beoltották a koronavírus elleni vakcina első adagjával, 61,2 százalék mindkét dózist megkapta.    

(MTI)

Címlapkép: MTI/EPA/Neil Hall

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fgabee
2021. június 27. 19:40
Itt már valami kurva nagy baj van!!!
Frakk a macskák réme
2021. június 27. 13:30
.
Harangláb
2021. június 27. 10:24
A hülye...nem tartotta be közben a másfél.méteres távolságot, vagy maszk nem volt rajta?!?
Harangláb
2021. június 27. 10:23
Ajaj...ha egy pasival csókolózott volna, akkor most a fél unió büszkén ünnepelné, hogy őrzi az "európai értékeket"...:)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!