Ukrajna nem vesz többet részt a minszki találkozókon

2021. május 27. 13:14

Nem lesz többé találkozója a fehérorosz fővárosban az eddig minszkinek nevezett, háromoldalú, Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló összekötő csoportnak, amelyet a Donyec-medencei válság tárgyalásos rendezésére hoztak létre – közölte Leonyig Kravcsuk volt ukrán elnök, a kijevi küldöttség vezetője csütörtökön egy tévéműsorban.

2021. május 27. 13:14
null

A delegációvezető egyik fő érvként azt hozta fel, hogy a két ország között leállított légi közlekedés miatt nincs járat, amellyel az ukrán küldöttség Minszkbe utazhatna, ezért új helyszínt kell keresniük a tárgyalásoknak. Szavai szerint ebben a kérdésben Ukrajna megkeresi a másik két félt, elsősorban az EBESZ-t.      

Ukrajna és Fehéroroszország viszonya megromlott

Kijelentette emellett, hogy Fehéroroszország egyre inkább Oroszország szatellit országává válik.

Szerinte a jelenleg Fehéroroszágban kialakult helyzet kedvezőtlenül befolyásolja az Ukrajnán belül zajló folyamatokat és a Donyec-medence helyzetét. Hozzátette, hogy Ukrajna szoros figyelemmel követi nemcsak az Oroszországgal, hanem a Fehéroroszországgal meglévő közös határain a helyzet alakulását.    

„Fehéroroszországba már nem lesznek járataink, így el sem tudunk oda jutni. Így, tekintettel a jelenlegi helyzetre, a diktatórikus magatartásra, amelyet a magát önhatalmúlag államfőnek kikiáltó Lukasenka elnök demonstrált, egyértelmű, hogy Minszk, mint helyszín számunkra már nem jöhet szóba. Mindenképpen új helyszínt fogunk keresni” – fogalmazott Kravcsuk.    

Az úgynevezett minszki összekötő csoport 2014 nyarán jött létre

Célja a Donyec-medencei fegyveres konfliktus tárgyalásos rendezése volt Kijev, Moszkva és az az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőinek részvételével, mivel az ukrán vezetés az önhatalmúlag kikiáltott szakadár kelet-ukrajnai népköztársaságok vezetőivel közvetlenül nem hajlandó tárgyalni. A testület egyik fő feladata a tűzszüneti megállapodások tető alá hozása a szemben álló felek között. A találkozókat eddig kizárólag Minszkben tartották.

(MTI)

Fotó: MTI/AP/BelTa pool/Maxim Guchek

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2021. május 29. 13:55
Magyarok Pásztora: Visszázással semmit nem kapunk vissza. Akkor kapunk mindent vissza, ha integratív tevékenységet töltünk be a Kárpát-medencében. Mint ahogyan volt ezer évig, és előtte sohase volt.
brekker
2021. május 29. 13:50
Egy újabb jelzés, hogy bomlik az EU.
villogókékfog
2021. május 27. 18:45
Ez ugye kapóra jött. 4 éve semmit nem teljesítettek a minszki megállapodásból.
Magyarok Pásztora
2021. május 27. 15:02
Kárpátalját vissza!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!