Netanjahu: Nem tűrjük el a rakéták „szivárogtatását” sem

2021. május 21. 14:21

Az izraeli miniszterelnök szerint a Hamászban már tudják, mekkora rombolást okoztak maguknak.

2021. május 21. 14:21

Izrael ezentúl nem fogja eltűrni rakéták kilövését a Gázai övezetből – jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteken, miután hajnalban életben lépett az újabb tűzszünet. Az izraeli kormányfő kijelentette, hogy a 11 napos Falak őre nevű hadművelet után megváltoznak a játékszabályok, mert ezentúl Izrael nem fogja eltűrni, hogy rakétákkal lőjék civil lakosait.

Netanjahu szerint a hadjárat elérte célját, mert kemény csapást mért a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezetre, és visszahozza a nyugalmat az elrettentés helyreállításával.

de idővel nyilvánvalóvá válnak majd az eredmények” – mondta az izraeli miniszterelnök a hadsereg tel-avivi főhadiszállásáról sugárzott beszédében, melyben köszönetet mondott az izraeli népnek a harcok során tanúsított kitartásáért is.

„Újszerű és merész tetteket hajtottunk végre, anélkül, hogy fölösleges kalandokba keveredtünk volna” – fogalmazott, és hangsúlyozta, hogy nem volt szükség szárazföldi egységek behatolására, mert biztonságosabb eszközökkel jobb eredményeket lehetett elérni.

– mondta. Kifejtette, hogy a Hamászra elképzelhetetlen csapást mérve, Izrael teljesítette célkitűzését, mert elpusztította a Gázában kiépített alagúthálózatot, amely szerinte halálcsapdává vált, valamint hatalmas csapásokkal sújtották a szervezetet mind a föld felett, mind a föld alatt.

„A 11 napos légicsapások megváltoztatták a játékszabályokat, megváltoztattuk az egyenletet, és a továbbiakban nem fogjuk eltűrni rakéták »csöpögtetését« sem, más erővel fogunk válaszolni minden, a Gázai övezet környékén, vagy Izraelben bárhol máshol élők elleni agresszióra” – emelte ki Netanjahu. „Nem az lesz, ami eddig volt.

– tette hozzá.

A május 10-én kezdődött, 11 napos, az Izrael és a Gázai övezet palesztin fegyveres csoportjai között zajlott Falak őre hadműveletben  a felek több ezer rakétát lőttek ki egymásra, s a támadásokban legalább 232 palesztin és 12 izraeli vesztette életét a hivatalos adatok szerint.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szeekely
2021. május 22. 05:20
Az igazi kerdes a ket-allami megoldas. Elheto orszag, elheto allami berendezkedes: ez jar Paleztina oslakosainak is! Onallo paleztin allamot! Tegyuk a 21-ik szazadot a civilizacio evszazadava.
szeekely
2021. május 22. 05:18
Nyahu ideges. Valszeg nem jott be neki a gyilkolaszas evadja. Szerencsetlen ember.
egyvilág
2021. május 21. 22:22
Egy alapos kis összefoglaló a háborúról, arról, hogy a politikai konfliktusok kapcsán hogyan manipulálják a népet, és hogy mit lehet tenni egy békésebb világért: https://egyvilag.hu/temakep/077.shtml
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!