Moszkvai ügyészség: Navalnij szervezetei „színes forradalmat” akarnak

2021. április 27. 13:41

Korlátozta a bíróság az ellenzéki politikushoz kötődő alapítványok tevékenységét.

2021. április 27. 13:41
null

Ideiglenes korlátozó intézkedéseket rendelt el kedden a moszkvai bíróság az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által alapított, az orosz főváros ügyészsége által szélsőségességgel vádolt Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) és jogutódja, az Állampolgári Jogok Védelmének Alapítványa (FZPG) ellen.

Az ügyészség kezdeményezte az alapítványok korlátozását

A korlátozásokat, amelyeket a bíróság sajtóosztályának közleménye az ügy zárt tárgyalása miatt nem részletezett, a moszkvai ügyészség kérésére vezették be. A két alapítvány jogi képviselői a Kommerszant című lappal közölték, hogy a tilalom a tömegtájékoztatási eszközökkel való együttműködésre, a nyilvános események szervezésére és a választásokon való részvételre vonatkozik, egészen az ügyészég által kezdeményezett eljárásban meghozandó ítéletig.    

Hétfőn lett ismeretes, hogy Genyisz Popov moszkvai ügyész elrendelte a regionális úgynevezett Navalnij-törzsek  tevékenységének felfüggesztését. Ennek következtében csoportok nem szervezhetnek gyűléseket, nem oszthatnak meg anyagokat az interneten, valamint nem vehetnek részt választáson vagy népszavazáson. A bírságok, valamint az adók és az illetékek befizetésén kívül bankszámlát másra nem használhatnak.    

Navalnij destabilizálni szeretné Oroszország belső rendjét

A fővárosi törvényszéken hétfőn tartottak volna előzetes tárgyalást arról, hogy szélsőséges szervezetnek minősítsenek-e több, Navalnijhoz fűződő szervezetet. Az ügyészség ezek tevékenységének szélsőségesnek nyilvánítását és betiltását indítványozta.     

Az eljárást csütörtökre elnapolták. Vélhetően ekkor dönt majd a bíróság, hogy ügyrendbe veszi-e az ügyészi kereset érdemi elbírálását, avagy visszaküldi a felügyeleti szervnek a jogsértések orvoslása céljából.     

tevékenységük tényleges célja pedig a feltételek megteremtése az alkotmányos rend alapjainak megváltoztatásához, egyebek között a színes forradalmak forgatókönyvének alkalmazásával”. Az ügyészség emellett úgy véli, hogy az érintett csoportok Oroszországban nemkívánatosnak minősített külföldi és nemzetközi szervezetek tevékenységét végzik az ország területén.     

Az FBK-t 2019 októberében, az FZPG-t pedig 2020 decemberében minősítette az orosz igazságügyi minisztérium külföldi ügynök, nem kormányzati szervezetté.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
h040183
2021. április 27. 14:22
Gondolom a szivárvány minden színére gondolt. Majd a buzikkal destabilizálják az országot, aha....
patópál
2021. április 27. 13:58
Egy Majdan 2.0-nál még Putyin is jobb alternatíva.
civis72
2021. április 27. 13:50
A Gyuribácsi félék soha nem értették a ruszkikat
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!