A japán miniszterelnök április 16-án látogatást tesz a Fehér Házban

2021. április 06. 07:00

Vang Ji kínai külügyminiszter figyelmeztette Tokiót, hogy ne álljon Washington mellé Pekinggel szemben.

2021. április 06. 07:00

A másfél órán át tartó telefonbeszélgetés a kínai fél kérésére jött létre – számolt be a South China Morning Post című hongkongi lap a japán külügyminisztérium közlésére hivatkozva, – röviddel az előtt, hogy Szuga Josihide japán miniszterelnök április 16-án látogatást tesz a Fehér Házban. A látogatás különös jelentőségére utal, hogy

Szuga a külföldi vezetők közül elsőként kapott meghívást Joe Biden amerikai elnöktől hivatalba lépése óta.    

Vang Ji a kínai külügyminisztérium egyik közleménye szerint Washington a nemzetközi közösség befolyásolására tett törekvéseit kritizálta burkoltan – bár bírálatában nem nevezte meg az amerikai felet. „Egy bizonyos szuperhatalom akarata nem képviseli a nemzetközi közösséget, és annak a kis számú országnak, amely ezt az országot követi, nem áll jogában kisajátítani a multilateralizmus szabályait” – fogalmazott a kínai külügyi tárca vezetője.

A másik, szintén hétfő este megjelent közlemény pedig azt idézte Vangtól,

és nem hagyja magát félrevezetni egyes, Kínával szemben előítélettel rendelkező országok által”. Hozzátette: Japán és az Egyesült Államok szövetségesek, de Kína és Japán is megállapodást írt alá a békés és baráti kapcsolat ápolásáról, Japánnak pedig ugyanúgy kötelessége tartania magát a megállapodásban vállaltakhoz.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2021. április 06. 11:01
Elég egyértelmű beszéd. Ráadásul Amerika messze van, Kína meg közel... Amerika úgy akar megint a világ csendőre lenni, hogy erre senki nem kérte fel, ráadásul rögtön két irányban is szeretne pofozkodni?!
Dobrevne
2021. április 06. 07:35
Biden, szar van a palacsintában, a Brics ellenetek van (föld népességének fele), Japánnak meg meg nem támadási szerződése van Kínával. Csak óvatosan a nagy rendcsinálással
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!