Fucsovics a döntőben kikapott, élete menetelésén van túl

2021. március 08. 08:26

A hollandiai viadal történetében a magyar lett a második, aki a selejtezőből indulva jutott be a döntőbe.

2021. március 08. 08:26
null

Fucsovics Márton kikapott a vasárnapi döntőben a negyedik helyen kiemelt orosz Andrej Rubljovtól az 1,12 millió euró (403,5 millió forint) összdíjazású rotterdami keménypályás férfi tenisztornán. A világranglista 59. helyezettje pályafutása első ATP 500-as fináléjára készült, amelyben a 23 éves Rubljov várt rá, akivel 2/1-re állt a mérlege: a 2016-os barcelonai torna selejtezőjében és 2017-ben a budapesti Davis Kupa-párharc során ő győzött – utóbbiban emlékezetes, ötszettes csatában a Kopaszi-gátnál -, tavaly a Roland Garros nyolcaddöntőjében viszont a moszkvai teniszező bizonyult jobbnak.    

Rubljov és Fucsovics

A világranglistán 8. Rubljov sorozatban 19 győztes meccsnél tartott ATP 500-as tornákon. Ilyen kategóriájú viadalon legutóbb tavaly februárban, a dubaji negyeddöntőben kapott ki, azóta Hamburgban, Szentpéterváron és Bécsben is diadalmaskodott. Ez 2009 óta a harmadik leghosszabb sikerszéria a 28 győzelmet számláló Roger Federer és a 21-ig jutott Andy Murray mögött, holtversenyben Rafael Nadallal és a 19-ig kétszer is eljutott Federerrel. 

A 29 éves nyíregyházi teniszező future-, challenger- és ATP-tornákon összesítve a 15. döntőjére készült, future-viadalokon 0 győzelem/3 vereség, challengereken 4/5 volt a mérlege, ATP 250-es tornát egyet nyert (Genf 2018), egy 250-es döntőt pedig elveszített (Szófia 2019), azaz eddigi 14 döntője után ötször hódította el a trófeát. Rotterdamban már hat győztes mérkőzésnél tartott, 12/1-es szettaránnyal. A hollandiai viadal történetében ő lett a második játékos, aki a selejtezőből indulva jutott be a döntőbe, legutóbb 2001-ben a francia Nicolas Escude volt képes erre, aki akkor le is győzte Roger Federert.    

A döntő

A vasárnapi ütközet első két gémjében Rubljov négy, Fucsovics pedig két bréklabdát hárított, a magyar éljátékos teljesen egyenrangú partnere volt top 10-es ellenfelének. Az is hamar kiütközött, hogy kettejük közül ő játssza a színesebb-szellemesebb teniszt, sokszor variálva a játékot röptékkel, nyesésekkel és váratlan ritmusváltásokkal. Az orosz ugyanakkor hatékonyan irányított szélvészgyors tenyeresével, és 6:5-nél szettlabdához jutott, a magyar Davis Kupa-válogatott vezére azonban remek szervákkal kiharcolta a rövidítést. Ebben egy hajszálnyival a rivális volt jobb, aki 62 perc elteltével szettelőnybe került.

A folytatásban az orosz rögtön brékelte Fucsovicsot, aki ekkor kevesebb első szervát ütött be, és 1:3-nál egy nyolcperces gémben hozta csak az adogatását. Az orosz számára fogadóként 4:2, 40-15-nél elérhető közelségbe került a győzelem, de a nyíregyházi játékos hárította a bréklabdákat, ő maga azonban nem tudta veszélyeztetni Rubljov adogatását. Az ellenfél végül 5:4-nél sem remegett meg, és kiszerválta a meccset, amely 1 óra 50 percig tartott.  

Nagyot ugrik Fucsovics a világranglistán   

Fucsovics a döntőbe kerülésével várhatóan 13 helyet javítva a 46. helyre ugrik a világranglistán, és a második helyért járó díj mellé 66 ezer eurót (23,8 millió forint) kapott. A magyar játékos a jövő héten Dohában szerepel, ahol az első fordulóban a szerb Dusan Lajovic (27.) vár majd rá. Fucsovics Márton az MTI-nek adott nyilatkozatában elsőként az ellenfelet dicsérte: „Talán ami igazán meglepett, hogy ilyen jó százalékban ütötte be az első szerváit. Egész héten kimagaslóan szervált, ha jól emlékszem, nem is tudták elvenni az adogatását. Abban bíztam, hogy a tét miatt néha megremeg a keze a szerváknál, de ez sajnos csak a legelső gémben volt így” – fejtette ki.

„Jól ismerjük Rubljov játékát. Edzőmmel, Nagy Zoltánnal úgy terveztük, hogy az én alapjátékom elég lesz egy jó meccshez. Így is volt, de szervahatékonyságban ma alulmaradtam” – jelentette ki a magyar teniszező, majd rátért a rotterdami tapasztalataira: „Sajnos túl nehéz hetem volt. Az elmúlt napokban mindig a hajnali órákban kerültem ágyba, nem sikerült magam megfelelően kipihenni. Ma nagyon hiányzott a frissesség a játékomból. Ezért is vétettem több könnyű hibát, mint szoktam. Egyébként maximálisan elégedett vagyok a mai teljesítményemmel, nem sok tartalék maradt bennem.”

(MTI)

Fotó: MTI

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Biivisz
2021. március 08. 14:33
Hajrá Marci!
anegy_
2021. március 08. 10:48
Gratula! Igen, elégedett lehetsz az eredménnyel, mi pedig büszék rád.
marica61
2021. március 08. 09:14
,ilyen kár az elherdált évekért
olajfa1
2021. március 08. 09:07
Gratulálok! Nagy "menetel" volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!