Angelina Jolie családon belüli erőszakkal vádolja Brad Pittet

2021. március 18. 14:57

A színésznő a válóper részeként most családon belüli erőszakot bizonyító dokumentumokat tervez benyújtani.

2021. március 18. 14:57
null

Angelina Jolie és Brad Pitt válása még mindig nem zajlott le, a színésznő a válóper részeként most családon belüli erőszakot bizonyító dokumentumokat tervez benyújtani – írja a 444.hu amerikai lapok cikkei nyomán.

A Daily Beast az US Weeklyre hivatkozva azt írja, hogy a színésznő nem részletezte, hogy ebben az esetben mit jelent a családon belüli erőszak, de a beadvány szerint nemcsak ő tesz majd vallomást, hanem Pittel közös kiskorú gyerekeik is.

Azonban utóbbihoz mindkét szülő beleegyezése szükséges, így azt, hogy gyerekeik vallomást tegyenek, Pittnek is engedélyeznie kell, vagyis

meglehet, hogy csak nagykorú gyerekeik tehetnek vallomást a válóperben.

Angelina Jolie és  Brad Pitt 2005-ben jöttek össze, házasságot 2014-ben kötöttek, 2016-ban jelentették be, hogy elválnak, vagyis a per már öt éve húzódik. Kapcsolatuk alatt három közös gyerekük született, hármat pedig örökbe fogadtak.

Nyitókép: MTI/EPA/Jimmy Morris

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dottore
2021. március 19. 12:08
Van pár csaj a nőismerőseim körében, aki alig várná hogy Brad PItt erőszakoskodjon velük. Ha jobban meg gondolom szinte csak olyan van.
Létezem
2021. március 19. 10:47
A tündéri Aniston most csak egy kávét kér.
Mátyás01
2021. március 19. 10:10
Jennifer Anistonnak jobb a segge, mint Angelina Jolienak. Kár volt váltani.
mdave88
2021. március 19. 09:47
Minden pofon jó helyre megy
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!