Tizenöt évet kapott a máltai újságíró-gyilkosság egyik elkövetője

2021. február 23. 19:41

Vincent Muscat beismerte, hogy társaival együtt részt vett Daphne Caruana Galizia újságíró 2017-es meggyilkolásában.

2021. február 23. 19:41
null

15 év börtönre ítélte a bíróság Máltában Vincent Muscatet, miután beismerte szerepét a Daphne-gyilkosságba – számolt be a Malta Times. Az elkövetőt ezen felül a 42 ezer eurós perköltség megfizetésére is kötelezték.

Rejtett bombával hajtották végre a merényletet

Caruana Galizia oknyomozó újságírót 2017. október 17-én gyilkolták meg egy az autójába szerelt pokolgéppel. Muscat egyike annak a három férfinek akiket vád alá helyeztek a bomba elhelyezésével.

A máltai újság beszámolója szerint Edwina Grima bírónő a beismerés után visszakérdezett, hogy fenntartja-e a vallomását, nem tart-e igényt megfontolási időre. Muscat erre nemmel felelt, válaszát követően pedig sor került az ítélethirdetésre. A másik két gyanúsított még tagadja a bűnösségét.

Mint kiderült,

Muscat a beismerő vallomást megelőzően vádalkut kötött az ügyészséggel, amelynek köszönhetően mérsékelték a büntetési tételét.

Még nincs vége az ügynek

Az újságírónő elleni merénylet megrendelésével Yorgen Fenech máltai üzletembert vádolják, aki továbbra is tagadja a vádakat. Az ügy koronatanúja, Melvin Theuma korábban kegyelmet kapott, miután beismerte, hogy közvetítőként tevékenykedett a gyilkosságban.

A meggyilkolt újságírónő fia, Matthew Caruana Galizia még januárban tett tanúvallomást arról, hogy ő és anyja 2017-ben egy korrupciós ügy felderítésén dolgoztak. A középpontban egy erőműépítéssel megbízott vállalat állt, amelynek társtulajdonosa a már említett Yorgen Fenech volt.

Címlapképen: Tüntetés a gyilkosság miatt. Kép forrása: AFP, Andreas Solaro

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2021. február 24. 06:55
Máltán, ott mintaszerű jogállam működik, nem véletlen, hogy Brüsszelben még véletlenül sem merül fel ellene semmiféle eljárás indítása. Igaz, a Soros-zsoldosokat az öreg speku nem ezért fizeti, hogy Máltával, Szlovákiával, Belgiummal, Hollandiával foglalkozzanak...
patópál
2021. február 23. 22:17
Ha nem tudnám, hogy elítélték, azt mondanám, hogy a fotót tartó fura lény a tettes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!