Boris Johnson szerint rövidesen nyithat az Egyesült Királyság

2021. február 13. 17:13

A szigetországban már majdnem 15 milliónál jár a beoltottak száma.

2021. február 13. 17:13

Optimista vagyok, és ezt nem rejtegetem, optimista vagyok, de óvatosnak kell lennünk” – jelentette ki szombaton Boris Johnson brit miniszterelnök a koronavírus elleni küzdelem és a korlátozások várható enyhítése kapcsán. A brit kormány közlése szerint minden 70 év feletti állampolgárnak, illetve krónikus betegeknek, egészségügyi és szociális dolgozóknak, valamint az idősotthonok lakóinak oltási ajánlatot tudnak tenni hétfőig – ez majdnem 15 millió embert jelent. 

A nyitásra vonatkozó részletes tervet február 22-ig dolgozza ki a brit kormány. A legfontosabb cél az iskolák újranyitása lesz, ami március 8-án valósulhat meg Johnsonék szerint. Lapértesülések szerint a kocsmák és éttermek már áprilistól fogadhatnak kiülő vendégeket, de a miniszterelnök ezt cáfolta. Johnson figyelmeztetett: az új fertőzések és halálozások száma továbbra is magas a szigetországban – pénteken több mint 15 000 új esetet regisztráltak. 

Azt hiszem, idővel együtt tudunk majd élni vele. Néhányan veszélyeztetettebbek lesznek, de ez elkerülhetetlen” – mondta a miniszterelnök a koronavírusról. Ezzel Matt Hancock egészségügyi miniszter véleményét erősítette meg, aki szerint a koronavírus ebból a szempontból az influenzára hasonlít majd.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ferer
2021. február 13. 21:14
Ennek a vírusnak korantsincs vége. Majd akkor lesz ha mindenhol mindenkinek elérhető vakcina és lesz gyógyszer ha valaki elkqpja attól meggyogyuljon. Ez még évek
apika2
2021. február 13. 20:59
Ahogy nézem, ők mikor tudnak ténylegesen nyitni, háát nem vagyok optimista az itthonival kapcsolatban...
Pangea
2021. február 13. 19:59
A You Tube-on van egy nagyon jó csatorna-"History debunked". Egy öreg fehér angol csávó beszél a napi angol őrületből. Lopakodó genocidium és Auschwitz. Aki bírja az angolt,keressen rá amíg lehet. Hová nyitna már Boris....?
kisgul
2021. február 13. 19:27
Hát ez ciki, mármint a zúnióra nézvést!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!