Katonákat és családtagjaikat szállító járművekre támadtak Szíriában az Iszlám Állam fegyveresei

2021. január 04. 15:59

A terrorszervezet nem tűnt el, csak átalakult.

2021. január 04. 15:59
null

Kormánykatonákat és családtagjaikat szállító buszon és autókon ütöttek rajta az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei a Szíria középső részén fekvő Hama tartományban, 15-en meghaltak, az áldozatok között civilek is vannak – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSHD) hétfőn.

A szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő szervezet szerint a Hama északi részén, a Rakkába vezető Vádi Azíb települése mellett vasárnap végrehajtott támadásban három civil, valamint a rezsimmel szövetséges négy milicista is meghalt. A SANA szíriai állami hírügynökség tájékoztatása szerint a támadásban kilenc civil vesztette életét.

Jóllehet a dzsihadisták egyelőre nem jelentkeztek a rajtaütés elkövetőiként, az Aamák nevű „hírügynökségükön” keresztül korábban már jelezték: ők hajtották végre azt a december 30-i támadást, amelyben egy szintén katonákat és családtagjaikat szállító busz 39 utasát mészárolták le az iraki határ melletti Deir-ez-Zór tartományban.

Noha 2019 márciusában kiűzték őket a polgárháború sújtotta országból, a terroristák továbbra is követnek el rajtaütéseket a kormányerők ellen, különösen az ország nehezebben megközelíthető, sivatagos részein.

(MTI)
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!