Trump még reménykedik: ismét keresetet nyújtott be az eredmény megfordítására

2020. december 21. 06:59

Az amerikai elnök a legfelsőbb bírósághoz fordult.

2020. december 21. 06:59

Donald Trump amerikai elnök kampánycsapata ismét keresetet nyújtott be a szövetségi legfelsőbb bírósághoz, amitől azt reméli, hogy megfordul a november 3-i elnökválasztás eredménye, miszerint ellenfele, a demokrata párti Joe Biden győzött. Rudy Giuliani, Trump ügyvédje közleményben jelentette be vasárnap: követelik a legfelsőbb bíróságtól, hogy változtassa meg azokat az ítéleteket, amelyekben egy pennsylvaniai bíróság értelmezte a tagállami levélszavazás szabályait.

Az elnök szerint a pennsylvaniai levélszavazatok szabálytalanok voltak, így nem szabadna figyelembe venni azokat. Giuliani hozzátette, hogy bármilyen jogorvoslatot elfogadnak, azt is, hogy a pennsylvaniai törvényhozás – amelyben a republikánusok vannak többségben – állapítsa meg, melyik jelölt győzött az államban, ne pedig a helyi választási bizottság, és akkor Pennsylvania 20 elektori szavazatát Trump kapná meg.    

Valószínű az elutasítás

Hírügynökségek szerint nagyon valószínű, hogy a bíróság elutasítja a keresetet, de ha Pennsylvania 20 elektori szavazata mégis valamilyen módon az elnököt támogatná, az is messze kevés volna az eredmény megfordításához. Trump kampánycsapata és támogatóinak köre szerte az országban különböző bíróságokon sok olyan pert indított, amelynek az eredmény megváltoztatása volt a célja. December elején Texas állam fordult a legfelsőbb bírósághoz azzal, hogy érvénytelenítse Biden győzelmét négy másik tagállamban. Ehhez a keresethez sokan csatlakoztak, köztük Trump kampánycsapata is. A bíróság elutasította a keresetet.    

Biden 306 elektori szavazatot tudhat magáénak a lehetséges 538-ból, annyit, amennyit négy évvel ezelőtt Trump is szerzett. Emellett Biden országos szinten több mint hétmillió szavazattal előzte meg Trumpot. Az amerikai kongresszus január 6-án ül össze, hogy összeszámolja az elektori szavazatokat.

(MTI)

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2020. december 21. 15:40
Trump 70 eljárást elbukott. Az eredményt, nem fordithatja meg! Mindenki elismerte az elektori szavazást. Fanatizálja a hülyéket... Ugyanazt a modellt alkalmazza, mint Orbán. A FOX-NEWS segítségével egy totális második valóságot épít ki a rajongói körében. Alapvető tényeket kérdőjelez meg. Erre a rajongói azt mondják "ki mondja amit senki más". Persze hogy senki más nem mond olyasmiket, mert senki más nem olyan hülye. Orbán és a többi populista hazug módszere is ugyanez!
mokány
2020. december 21. 13:34
Az "Új Világ", új neve : "Csalló - köz ".
mokány
2020. december 21. 13:30
Republican szavazók, és demokrata demokraták : Irány Hungary, and Poland, mielőtt Sleepy Joe lezárja előttetek az usa határait. Kaptok választójogot azonnal.
lelánczi
2020. december 21. 11:20
Nyilván Biden is a Soros hálózat embere. Nincs más választás, újra hadat kell üzennünk Amerikának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!